A holland jelentéstevő nem izgatja magát túlságosan az Orbán-kormány támadásai miatt

2018. június 25., 19:32

Szerző:

Népszavának sikerült készítenie egy villáminterjút Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselővel nem sokkal azután, hogy az Európai Parlament állampolgári jogi, bel-és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn elfogadta a nevét viselő jelentést a magyar jogállam helyzetéről. A jelentésre a bizottság csaknem kétharmados többséggel bólintott rá, a kérdésre pedig, hogy szeptember 12-én,  az EP plenáris ülésén tartandó szavazáson mire lehet számítani, a politikus asszony úgy válaszolt, reméli, hogy az Orbán-kormány nem hoz újabb döntéseket a jogállam leépítésére, de nagyon aggasztónak tartja, hogy az Országgyűlés a Velencei Bizottság ajánlásainak a figyelembe vétele nélkül fogadta el a Stop Soros törvénycsomagot. – A jelentésemet folyamatosan frissítem – fűzte hozzá.

Fotó: Az EP zöldpárti frakciójának a honlapja

Judith Sargentini az interjúban beszél arról is, hogy nem egy bírósági tárgyalásról van szó, a jelentés célja, hogy zavarba hozza a kormányokat a tétlenségük miatt. – Amikor jogállamról és demokráciáról beszélünk, nincs olyan, hogy kiegyensúlyozott szöveg – mondta. Szerinte az Európai Bizottság azért nem lép fel az ügyben, mert  attól tart, hogy az Európai Néppárt védelmébe venné a Fideszt, hiszen Orbán Viktor pártja a konzervatív európai pártcsalád tagja. 

– Hollandiából jövök. Hozzászoktam az egyenes, nyílt beszédhez. Ki fogom bírni – válaszolja a kérdésre, hogyan viseli majd a fideszes politikusok részéről érkező kritikákat, amelyekből Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Orbán Viktor miniszterelnök is adott már ízelítőt.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.