A gonosz árnyalatai – Karsai László nem mentegeti Szálasit, csak a helyére teszi

november 29. 13:06 - szerző: Buják Attila

A napokban látott napvilágot, ezúttal teljes kiadásban, Szálasi Ferenc naplója, amely az eddig ismert részeken túl a vizsgálati fogság és a népbírósági per idején írott szövegeket is tartalmazza. A téma újra érdekes lehet, miután Karsai László történész még a nyáron publikálta Szálasi Ferenc politikai életrajza című hiánypótló művét. Ezzel ismét fellángolhat a vita, ki „felelősebb” a magyar holokausztért: a rendszer névadója, Horthy, vagy a történet végpontján álló Szálasi? A napló gondozóját, Karsai Lászlót kérdeztük.

– Az iratanyag szinte véletlenül került a kezébe.

– A napló első része, az A, B és C füzet évtizedekig lappangott, de a témát megörököltem. Úgy is mondhatnám, családi örökség volt. Kórházba kerülésekor apám, Karsai Elek már egy ideje dolgozott a Szálasi-per népbírósági anyagának sajtó alá rendezésén. Rossz előérzettől hajtva azzal adta kezembe az anyagot, hogy ha történne vele valami, a munkát fejezzem be. Meg is jelent 1988-ban. Ezután Glatz Ferenc a Reformisták és radikálisok című gyűjteményét szerkesztve kért fel arra, írjak egy Szálasi-tanulmányt a könyvbe. Lassanként harminc éve foglalkoztat a téma.

– Szálasi életének polgári-katonai előzményeiről vagy a privát emberről túl sok újat mondani nem lehet. Vezető vezérkari reménység, csapodár vőlegény volt, aki pályája delelőjén váratlanul szakmát váltott.

– Az életrajz bizonyos értelemben aránytalan, mert ami Szálasiban érdekes, még csak nem is a hatalomért folytatott harca, a hosszas várakozása és a rövid, véres regnálása, hanem az, amit a hatalomra jutása után a zsidókérdésben tett vagy nem tett.

– Gondoltam, hogy ez szóba kerül, mert erről számos vitát folytatott.

– Azt a mítoszt szerettem volna eloszlatni, ami Szálasival kapcsolatban ’45–46-ban keletkezett, és ma is él. Az ő rendszere volt-e a legpusztítóbb a 20. századi magyar rezsimek között, vagy másé?

Fotó: Bazánth Ivola Fotó: Bazánth Ivola

– Nem célszerűbb-e úgy fogalmazni, hogy az általa megdöntött rendszer fejlődéstörténete logikusan vezetett a pusztító végponthoz, Szálasihoz?

– Lehet, hogy ez békítő, egyensúlykereső megoldás lenne, de korántsem pontos. Többről van szó. Negyvenöt-negyvenhatban még éles volt a verseny Horthy és Szálasi között a legnépszerűtlenebb magyar politikus címéért. A nyolcvanas évek végén, mikor a pártállami cenzúra elhalt, rengeteg hordalék a felszínre került. Előjött először is az, amit vulgárisan „zsidózásnak” nevezünk, és elkezdődött a Horthy-rezsim kezdetben óvatos, majd egyre gyorsuló rehabilitálása. A folyamat mára állami szintre ért. Intézményei Veritas és Nemzeti Emlékezet Bizottsága néven komoly költségvetési pénzeket kapnak. Schmidt Máriával az élen azzal is próbálkoznak, hogy a holokausztot kizárólag a németek és a nyilasok nyakába varrják.

– Ehhez nem kell történészeket felbérelni. Maga az Alaptörvény tesz kísérletet erre a nevezetes preambulumban.

– Én ezt a folyamatot szellemi és fizikai környezetszennyezésnek tartom. Szimbóluma természetesen a Szabadság téri sasos-angyalos szobor. Mindenkinek szíve joga, hogy belép-e a Hóman Bálint egyesületbe, ám ha az utcán jelenik meg Wass Albert, Nyirő József, Prohászka Ottokár és a korszak számos penetráns antiszemitájának emlékműve, azzal szemben védtelenek vagyunk. Néha fel kell emelnünk a fejünket.

– Hogy kapcsolódik mindez az életrajzhoz és a napokban publikált Szálasi-naplóhoz?

– Fogalmazzunk világosan: a Terror Háza Múzeum 2002 februárja óta próbálja belénk sulykolni, hogy a dolgok menete szerint 1944. március 19-ig Magyarországon nem történt semmi rendkívüli. Ami korábban történt, elfogadható volt. De március 19-én megjelentek a németek, és váratlanul minden tönkrement. Pár hónappal később pedig a nyilasok gyilkolni kezdték a zsidókat. Amit el akarunk felejteni, az nem kevesebb, mint hogy jóval ’44 márciusa előtt kezdődik Magyarországon a zsidóság jogfosztása. Ami március 19. után történik, az már az emberek totális kirablása. Május és augusztus között zajlik a Horthy által kinevezett Sztójay-kormány szervezésében 437 ezer ember deportálása. Könyvemben nem megyek bele a hazugság boncolgatásába, hogy Horthy tudott-e vagy nem tudott arról, mi a nácik zsidópolitikájának lényege. Tudjuk, hogy tudott a holokausztról. Az viszont bizonyítható, hogy Szálasi Horthynál sok szempontból opportunistább zsidópolitikát folytatott.

– Miben nyilvánul meg ez az opportunizmus?

– Többek között a kivárásban. Szálasi hatalomra kerülve napokig habozik, nem hajlandó zsidóügyekkel foglalkozni. Persze figyelembe kell venni a szűkülő mozgásterét. Negyvennégy októberében járunk, amikor délről és keletről az országba mélyen benyomulnak a szovjet csapatok. Zajlik a debreceni páncéloscsata. Nem lehet tudni, mikorra csap át a front az országon. Minden perc, amíg Szálasi habozik, számít.

Fotó: MTI

– De aztán elindítja a halálmeneteket. Egyszerűsítsünk: ön Szálasit hozza ki (Horthy és Sztójay rovására) „kevésbé gonoszként”. Ami eleve kényes ügy. Azzal a veszéllyel fenyeget, hogy azt hiszik, mentegetni akarja Szálasit. A túlélő nem finomít, nem érzékeli a „gonosz árnyalatait”.

– Amikor érveimet 2007–2008 táján kifejtettem, kaptam is a fejemre. Olvasóik nyilván elviselik az őszinteséget: ha egy nálam kevésbé elkötelezetten nyilas- és Horthy-ellenes, nem zsidó történész mondta volna ezt, megkapta volna az antiszemita vádat. Nem mondhatom, hogy a könyvvel áttörtem. De a szakmában kevésbé vitatják álláspontomat. És hogy ne csak a szakmához szóljak: abban mindenki egyetért, hogy míg Szálasi 50 ezer zsidó haláláért felelős, veszekedett antiszemita volt, Sztójay (a háta mögött Horthyval) 350 ezer zsidó haláláért felelős, veszekedett antiszemita volt. Senki sem mentegeti Szálasit. Ezt visszautasítom. Csak a helyére akarom tenni. Szálasit is. Ahogy az első számú felelőst, a lassanként megdicsőülő Horthyt is.

– Amivel persze próbára teszi a túlélők lelki teherbíró képességét. Mert akkor is ott van Budapest ostroma, a Duna-parti gyilkosságok apokaliptikus eseménysora.

– Ez igaz. Azoktól, akik a fővárosban élték túl a nyilasuralmat, nem is várhatom, hogy a témát szakmai szempontból nézzék. Az Auschwitzba hurcolt vidéki zsidók (hetven-nyolcvan százalékuk ott is maradt) már nem tudnak a vitába beszállni.

– A napló mennyiben mond újat– Mi az, amit Szálasiról nem tudtunk?

– Most megjelent a teljes szöveg. Szálasi 1942-től írt naplót, a füzeteket jelzetekkel látta el. Amikor betelt az A füzet, jött a B, majd a C. Az A füzet egyelőre csak töredékesen került elő, a B és a C korábban napvilágot látott. Ami valóban új, amit először publikálunk, az az utolsó, egyúttal a leghosszabb rész. Az amerikai fogságból hazazsuppolt Szálasi naplója, amit az Andrássy út 60.-ban, majd a Markó utcában halála napjáig vezetett. Ami nehézséget jelenthet, az Szálasi zavaros stílusa. Amikor arról ír, mit csinál, mit eszik, milyen remek (szinte baráti) kapcsolatot épített ki Péter Gáborral, az nagyon érdekes.

– Hajlamos volt a folyamatos önreflexióra?

– Mint általában a politikusok. Szálasi tudta, hogy a naplóját más is olvasni fogja. A jövőnek is üzenni akart. Mindvégig „tényezőnek” tekinti magát. Kicsit bizarr kijelentés, hogy tárgyalni szeretne magyar ügyekben a korabeli politikusokkal, Rákosival, Tildyvel, bár megjegyzi, nem Rákosira kíváncsi, hanem arra, aki neki a parancsokat adja. Magyarán Sztálinnal akart kapcsolatba lépni.

– Ahogy korábban Horthyt, majd Hitlert, szerette volna meggyőzni?

– Úgy tudta, hogy a kezében az igazság. Ha az igazság érvényesíthető (márpedig érvényesíthető), akkor mást nem is kell tenni, mint másokkal is megismertetni. Egy idő után persze belefáradt, hogy nem fogadja Horthy.

– Miért nézték le, miért tartották félbolondnak a németek Szálasit?

– Egyrészt mert kezelhetetlen, önjáró (kicsit „balos”) figurának látták. A korabeli elit kivetette, külügyi kapcsolatai nem voltak. Ráadásul állandóan kioktatta őket a nyilvánosság előtt is. Még a „német imperializmus” bírálatától sem tartózkodott. A Sztójay-féle deportálási politikát azért helytelenítette, mert sérti a magyar érdekeket. Magyarország sok tízezer „munkaórát pazarol el”, mondta, a zsidók százezreinek elhurcolásával. Ő magyar hatáskörben szerette volna a zsidókat dolgoztatni és a háború után akarta az országot „zsidómentessé” tenni.

– A szöveget olvasva megkerülhetetlen a beszámíthatatlanság gyanúja, Szálasi pszichológiai profilja.

– Ezzel nem foglalkoztam. Mégis furcsaság – a naplókból is kiderül –, milyen makacssággal tudta magát elszigetelni a világképétől idegen információktól. A vereség ilyen információ. A tengelyhatalmak vereségeiről szóló hadi események kiesnek Szálasi tudatából. Nem léteznek.

– Szálasi képzett vezérkari tiszt, a felső középosztályhoz tartózó, befutott ember volt. Egyszerre mégis úgy dönt, hogy otthagy csapot-papot, és a politikai pályát választja.

– Ez az életrajz örök titka. Karrierfrusztrációról nem lehet szó. Nem tartom lehetetlennek, hogy a német NSDAP 1930-as választási sikere, amikor a Vezér megnyolcszorozta szavazóinak számát, valósággal megbabonázta. Ezt a hullámot akarta meglovagolni. És ahogy közös akolba tudta terelni a gyülevész, veszekedő kis nácibarát pártokat, önbizalma is megerősödött. A kérdés, hogy miért követték egyre többen.

– Tényleg, miért– Mi volt az erőssége– Pocsék szónok volt, ideológusnak zavaros.

– Munkatársait a céljaihoz alkalmazkodva kiválóan választotta meg. Amikor pártját megszervezte, elfogadtatta, hogy itt nincs demokrácia. Mindenkinek Szálasi személyéhez kell idomulnia. Aki ezt nem fogadta el, azt kirúgta. A legtöbbet akkor használt a nyilas pártnak, amikor 1938 és 1940 között börtönben volt, és fel lehetett mutatni a népéért börtönt vállaló, puritán életvitelű, áldozatész katona képét, aki mellesleg szépeket ígér. Szigorú rendet, nagyon magas nyugdíjat, lakást, földet, államosításokat, magasabb fizetést. Ezután viszont képtelen volt feltartóztatni kétszázezres pártjának gyors lebomlását.

– Antiszemitizmusa pályája kezdetétől elkísérte?

– Politikai pályája kezdetén – ezt én mutattam ki – a zsidókérdés kevéssé érdekelte. Amikor ráébred arra, miként lehet a sajtó figyelmét fölkelteni, a helyzet is megváltozik. Akkor figyelnek föl igazán a nyilasokra, mikor kiviszik a zsidózást az utcára. Ha betörik a kirakat üvegét, ha meggyalázzák a zsinagógát, ha járókelőt inzultálnak, brutális röplapokat szórnak, arra a közönség vevő. És a pártnak is híre megy, Szálasi népszerűsége felfut. Még messze nincs kétszázezres pártja, mikor a sajtóban propagandaszerűen híresztelni kezdik, „jön Szálasi”.

– Van a történetnek a mára kiható, kézzelfogható tanulsága?

– Régóta mondom – nem szokták megfogadni –, hogy a magyarországi szélsőjobbal szemben az igazán hatékony ellenállás útja nem az ügyészség, a rendőrség, a törvény. Hanem a politikai elit tudatos összezárása, elhatárolódása. Legfőképp pedig a kutatás és a tanítás. De hát ez munka lenne. Fáradságos és nem túl látványos.