A fideszes Zsigó Róbert olyan uszodával szédíti a bajaiakat, amire még egy árva fillért sem adott a kormány

2018. március 20., 09:23

Szerző:

„Örömmel jelentem, hogy hamarosan megépülhet Baján az új sportuszoda és az élményfürdő” – jelentette be hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban Zsigó Róbert, a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, arra hivatkozva, hogy a kormány nemrégiben tárgyalta az előterjesztést, és a határozat is hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben. „Ezzel egy újabb régi, nagy álmunk válhat valóra” – lelkendezett a képviselőjelölt.

A a bejelentés egyetlen szépséghibája, hogy nem teljesen igaz – hívta fel a figyelmet Ikotity István LMP-s képviselőjelölt. A Magyar Közlöny hétfői számában ugyanis valóban megjelent a kormányhatározat „a bajai sportuszoda és élményfürdő fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről”,

csakhogy az egyetlen forintot nem rendel a célhoz.

A határozatban mindössze annyi áll, hogy a kormány „egyetért a  bajai sportuszoda és élményfürdő fejlesztésével, amelynek keretében egy új sportuszoda, illetve egy élményfürdő kialakítása történik meg”, illetve megbízza a nemzeti fejlesztési minisztert (jelenleg még Seszták Miklóst), hogy vizsgálja meg a beruházás megvalósításának feltételeit – írja a Magyar Nemzet.

A lap egyszersemind felhívja a figyelmet, hogy ugyanebben a közlönyben megjelent egy másik határozat is, amely

egymilliárd forintot biztosít például a berettyóújfalui strand fejlesztésére. Ebből 300 milliót már idén.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.