A férjének és a barátnőjének dolgozott a NAV-os ügyintéző

2018. január 24., 11:28

Szerző:

Hivatali bűncselekményeket tártak fel egy adóhivatalban - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

A vád szerint az egyik budapesti székhelyű hivatalban dolgozó ügyintéző nő jogosulatlanul kért le adatokat az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből azért, hogy ezzel barátnőjének, egy másik esetben pedig saját férjének jogtalan előnyt szerezzen. Az utóbbi esetben a jogtalan adatlehívásra az egyik kolléganőjét kérte meg.

Az ügy két vádlottja - egy 44 és egy 60 éves nő - a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egyik megyei adóigazgatóságán teljesített szolgálatot. Végrehajtási, illetve ügyfélszolgálati ügyintézőként mindketten hivatalos személynek minősültek, akik munkakörükből adódóan hozzáférési jogosultsággal rendelkeztek az adóhatóság nyilvántartási rendszereihez.  Egyiküket 2015 januárjában telefonon hívta fel egy barátnője és arra kérte, nézzen utána valaki elérhetőségének, mivel egy tartozás miatt beszélni akar vele. A vádlott törvényes jogalap és cél nélkül jogosulatlan lekéréseket végzett az adóhatósági nyilvántartásokban, majd az adatokról (mint például a keresett ember bejelentett munkahelyéről, a munkahely mobiltelefonos elérhetőségeiről) tájékoztatta barátnőjét.

A vád szerint egy másik esetben pedig azért, hogy a férjének jogtalan előnyt szerezzen, kolléganőjét vette rá jogosulatlan adatlehívásra. Arra kérte, hogy az adóhatósági rendszerekben nézzen utána annak, hogy egy általa név szerint meghatározott ember milyen összegű jövedelemre van bejelentve. A kolléganő a kérést 2015 februárjában teljesítette, majd azért, hogy a jogtalan lekérésnek törvényes látszatot adjon, a NAV rendszerében olyan valótlan tartalmú hivatalos feljegyzést készített, amely szerint a lekérdezett mint ügyfél, a lekérdezés napján adategyeztetés céljából személyesen megjelent a NAV ügyfélszolgálati irodájában.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben több rendbeli hivatali visszaélés, valamint hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.