A felsőoktatásba jelentkezők 40 százalékának nincs nyelvvizsgája

2018. szeptember 1., 10:45

Szerző:

Ha a nyelvvizsga már most feltétele lenne a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének, a jelentkezők 40 százaléka nem kerülne be egyetemre, vagy főiskolára - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a Magyar Hírlapnak.

Berényi Milán szerint ha rövidtávon nem sikerül javítani ezen az arányon, legrosszabb esetben ki lehetne tolni egy-két évvel a felvételhez szükséges nyelvvizsga követelmény hatálybalépésének 2020-as dátumát. Egy másik megoldás lehetne a szakember szerint, ha a diplomamentő programhoz hasonló „felvételi-mentő programot” indítanának az érintettek számára, például a nyelviskolák bevonásával.

A Magyar Hírlap szombati cikke ugyanakkor azt állítja: egy kutatás szerint a felsőoktatásba felvett összes tanuló körében 2007 és 2016 között 40-ről 55 százalékra nőtt a nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezők aránya. A felsőoktatásban tanulók közül a gimnáziumban érettségizettek jóval nagyobb arányban rendelkeznek nyelvvizsgával, mint a szakgimnáziumban végzettek.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.