A csökkenő az állami támogatás miatt drágulnak durván a gyógyszerek

2018. február 23., 07:26

Szerző:

Tavaly 16,5 százalékkal fizettek többet a vényköteles gyógyszereikért a betegek, mint egy évvel korábban. Ennek oka, hogy az állam kevesebbet költött támogatásra, valamint feltehetően a betegek a korábbinál több drága és új készítményt váltottak ki – derült ki Fekete Tibor gyógyszerpiaci elemzéséből, amit a Népszava ismertetett. 

Az utóbbi években a gyógyszertámogatásra költhető összeg apadásával párhuzamosan szűkült a támogatott készítmények köre, és összességében – a 2012-es és 2015-ös év kivételével – minden évben nőttek a betegterhek is. Miközben a magyarok egészségi mutatói az uniós államok átlagánál lényegesen rosszabb, nálunk a legmagasabb a betegek által fizetendő önrész. Míg az Orbán-kormány első évében, 2010-ben a betegek a vényköteles készítmények árából átlagosan csaknem 40 százalékot fizettek térítési díjként, addig a tavaly átlagosan 2512 forintba kerülő orvosságok dobozonkénti árának már valamivel több mint felét (51,2) százalékát kérték el tőlük a kasszánál. Mindezt úgy, hogy a támogatott szerek átlagos doboz ára az elmúlt nyolc évben 82 forinttal lett kevesebb.

A hazai közforgalmú gyógyszerpiacon 2017-ben 703 milliárd forintnyi orvosság fogyott, ebben benne vannak a recept nélkül, szabadon beszerezhető (vitaminok, láz és fájdalomcsillapítók stb.) készítmények is. Ez négy százalékkal több mint amennyit egy évvel korábban vásároltak a betegek. Fekete Tibor számításai szerint ezt a piaci növekedést egyértelműen a lakosság és kisebb hányadában a gyártók finanszírozták.

Fekete Tibor elemzéséből az is kiderül, hogy az átlagos magyar tavaly 70 918 forintért vásárolt gyógyszert, ebből az orvos által felírt szerek 54 600 forintba kerültek a patikában.

A gyógyszertárak saját árrésük terhére egyébként adhatnak kedvezményt, de csak olyan termékekre, amin nincs állami támogatás. Sok olyan vényköteles termék van azonban, aminek 4-5 ezer fointos havi adagját 100 forinttal támogatja az állam, így a patika egy fillért sem engedhet az árból.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.