A csengeri örökösnő köszöni, inkább maradna svájci börtönben

2018. május 14., 07:18

Szerző:

Nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz a csengeri örökösnő néven elhíresült csaló, aki Kósa Lajost is átverte, így a normál rend szerint járnak el az ügyében – mondta el a Blikknek Helmeczy László, Szabó Gáborné ügyvédje. Ez jó ideig, akár hatvan napig iseltarthat.

Szabóné évekig kért kölcsön kisebb-nagyobb összegeket mesés, 1300 milliárd forintos örökségére hivatkozva, az összesn százmilliónál is többet. A pénzt nem adta meg.

Miután egy feljelentés miatt nyomozás indult, a rendőrség szerette volna kihallgatni az asszonyt, ő azonban még az idézések kézhez vétele előtt távozott Magyarországról. Svájcba utazott, azt mondta, azért, hogy meggyorsítsa az örökség átutalását. Ő ugyanakkor nyilatkozott olyat is, hogy menedéket kér Svájcban, mert itthon fél.

Miután a harmadik idézésre sem jelent meg a rendőrségen, körözést, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene, április végén pedig civil ruhás nyomozók letartóztatták Svájcban.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.