A CÖF brüsszeli tüntetését is a Magyar Villamosművek fizette

2018. szeptember 11., 09:36

Szerző:

Összesen 6,7 millió forintba került a kormánybarát civil szervezet, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2017-es brüsszeli tüntetése, amelynek minden fillérjét a Magyar Villamosművek (MVM) Zrt. fizette – derítette ki az Átlátszó a CÖF elszámolásai alapján, amelyeket az MVM-nek adott le. A 168 Óra is beszámolt róla, hogy az állami áramszolgáltató 508 millió forint támogatást nyújtott a kormánypárt propagandájában szívesen közreműködő CÖF-nek, amelynek célját és felhasználását mindkét szervezet titkolta. Nemrég derült ki, hogy a pénz nagy részéből négy darab kisfilmet készítettek.

Fotó: Népszabadság-archív/Móricz-Sabján Simon

A másfél évvel ezelőtti brüsszeli tüntetés az Európai Parlament előtt ehhez képest kis tételnek tűnik. A 6,7 milliós összegből 66 fő számára biztosították az utazást, a szállást és az étkezést a belga fővárosba. Míg azonban a CÖF-ért tüntető uraknak és hölgyeknek busszal kellett megtenniük Zalaegerszegről, illetve Miskolcról a hatalmas távolságot, addig a kormánypárti civilek vezetősége (Csizmadia László, Stefka István, Kukorelly Zoltán, Kólya Anikó) repülővel tette meg az utat.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.