A 2022-es kormányváltáshoz először az ellenzéki főpolgármester-jelöltnek kell nyernie Budapesten Tarlós István ellen

2019. január 22., 23:00

Szerző:

A vasárnapi vita után kedd este a második beszélgetésre is leült a demokratikus ellenzék két reménybeli főpolgármester-jelöltje, a párbeszédes Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba. Érezhető volt – derül ki a 444 cikkéből – , hogy jelentős nézetkülönbség nincs közöttük, csak hangsúlybeli akad egy-kettő.

  • Ami a légszennyezettséget illeti, Karácsony Gergely embargóval védené a fővárosi zöldfelületeteket, és nem adna ki olyan építési engedélyt, amely elvenne belőlük, Horváth Csaba pedig azt mondta, hogy évente 15 ezer fát ültetne. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István által bejelentett  Budapest 2030 programot – amelynek keretében vasúti alagút épülne a város alatt, Csepel és Szentendre között elindítanák az 5-ös metrót és kiépítenék a déli körvasutat – egyhangúlag szemfényvesztésnek nevezték, kiforratlan ötletnek, amely hatalmas pénzt emésztene fel, ráadásul a a budapestieket még meg sem kérdezték róla.
Előválasztás 2019 - Főpolgármester-jelölti vita Budapesten Karácsony Gergely és Horváth Csaba még vasárnap, az első vitán
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
  • Az ingatlanpiaccal kapcsolatban mindkettejük azt mondta, hogy határt kell szabni a külföldiek befektetői célú ingatlanvásárlásainak, a bérlakáspiacot átláthatóvá kell tenni, EU-s és önkormányzati pénzből pedig bérlakásokat kell építeni. Karácsony Gergely ehelyütt megpendítette, hogy ezekben a kérdésekben azért értenek egyet, mert Horváth Csaba lenyúlta az ő programját.
  • Karácsony Gergelyt megkérdezték a budapesti droghelyzetről is, és azt mondta, ő visszaállítaná a tűcsereprogramot, hiszen ez az egyedüli lehetőség, hogy egyáltalán kapcsolatba tudjanak lépni egy-egy már kábítószerező fiatallal. 

A fentieken túl a vita fő kérdése az volt, milyen mozgástere lehet egy ellenzéki főpolgármesternek az Orbán-kormánnyal szemben.  Mivel az Orbán-kormány úgyis a mindenkori budapesti főpolgármester feje felett akar dönteni a főváros – teljesen mindegy, hogy Tarlós István marad vagy ellenzéki jelölt győz az önkormányzati választásokon –

véleménynyilvánító népszavazásokkal vennék fel a harcot 

a kormányzati befolyás ellen. Erre már csak azért is szükség lehet, mert a Nemzeti Választási Bizottság sorra dobja vissza az ügydömtő népszavazási kezdeményezéseket, A budapesti olimpiát is egy népszavazás kiírásának a lehetőségével sikerült meghiúsítani. Ennek kapcsán Karácsony Gerely ejtette el, hogy ha Budapest vissza akarja szerezni a kórházait, akkor 

az ellenzéknek meg kell nyernie a 2022-es parlamenti választásokat, amihez viszont a 2019-es budapesti főpolgármester-választáson aratott győzelem nyit utat.

A 444 erről nem ír, de ez, Heiko Kretschmernek az álláspontját visszhangozza, az MSZP tavalyi kampánystratégája a Fidesz április 8-i kétharmados győzelme után pendítette meg, hogy annak, aki Orbán Viktort le akarja győzni, először Budapestet kell elhódítania a Fidesztől. Heiko Kretschmerrel tavaly januárban interjút készítettünk, amelyet ide kattintva olvashatnak el, a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztásról pedig ebben a riportunkban írtunk részletesen.