10 év 8 hónapot kapott 83 ezer gyermekpornó-képért

2018. június 19., 10:55

Szerző:

Egy 38 éves férfi a vád szerint több tízezer gyermekpornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg 18. év alatti kiskorúakról, jellemzően kisgyermekekről. Emellett 2014 nyarán egy 11 éves kislánnyal – fizikai erőszak alkalmazása nélkül – fajtalankodott. A kiskorú életkorára tekintettel a cselekmény szexuális erőszaknak minősül – írja az ügyészség.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség 2017 novemberében benyújtott vádirata szerint a vádlott több mint 83 000 darab pornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg 18. év alatti gyermekekről, amiket ezután adathordozókon tartott budapesti lakásán. A felvételeket egy többszintű titkosítást biztosító hálózaton keresztül szerezte meg. A felvételeken az egyértelműen 18. év alatti kiskorúak – de ezen belül is jellemzően kisgyermekek – súlyosan szeméremsértő jelleggel, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon voltak láthatók.

Fotó: police.hu

A nyomozók tavaly áprilisban tartottak a férfi lakásán házkutatást, ekkor a felvételeket tartalmazó adathordozókat lefoglalták.

A nyomozás eredménye alapján a kerületi ügyészség a férfival szemben szexuális erőszak bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság első fokon 10 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.