Tudás

Információbiztonsági képzéseket indít az Óbudai Egyetem

Információbiztonsági képzéseket indít az Óbudai Egyetem – mondta el az intézmény dékánja a köztévén.

Rajnai Zoltán közölte: a kétéves akkreditált levelező képzést diplomásoknak indítják, az első évfolyamban harminc-negyven hallgatóval. A mérnökök információbiztonsági szakmérnöki, az egyéb diplomával rendelkezők pedig információbiztonsági szakember képesítést szerezhetnek.

Nagyon nagy az igény az információbiztonsági szakemberek iránt: az önkormányzatoknál és az államigazgatásban kétezer új munkatársra volna szükség, a versenyszférában pedig óriási az információbiztonsági szakemberek hiánya – mondta.

A tematikát az aktualitásoknak megfelelően állítják össze; ezzel kapcsolatban a dékán felidézte, hogy egy májusi hétvégén 150 országot ért zsarolóvírus-támadás.

Arról is szólt, hogy vannak olyan kormányzati és egyéb szervezetek, amelyek már iskoláskortól fontosnak tartják a kiberbiztonságra nevelést, a károk kilencven százalékát ugyanis emberi mulasztások okozzák. Szükség van információbiztonságra nevelő kampányokra – jelentette ki.