Kultúra

Igazságot a múzsának! – Anna Pasternak a Zsivago doktorról

Mosolygós, angol arcélű, ám szláv szenvedéllyel teli hölgy Anna Pasternak. A nagy orosz író húgának unokája már a szigetországban született, de magában hordozza őseinek romantikus hajlamát. Mindez kiderül az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent könyvéből, a Larából, amelyben megírta nagy-nagybátyja, Borisz Paszternak és szerelme, Olga Ivinszkaja igaz történetét, azét az asszonyét, aki a Zsivago doktor Larájának modelljeként vált halhatatlanná.

– Ön híres értelmiségi család leszármazottja, egyik ága majdnem nyolcvan éve él Angliában. Azt mondta, hogy hosszú ideig nem sokat tudott felmenőinek történetéről. Miért?

– Azt hiszem, szüleink nagyon vigyáztak arra, hogy mi saját érdemeinkkel jussunk előre, és ne a Pasternak névből akarjunk megélni. Tudós édesapám éppen ezért próbálta szemér­mesen titkolni előlünk ezt az örökséget.

– Hogyan kezdte el a kutatásait?

– Huszonegy éves voltam, amikor befejeztem az Oxfordi Egyetemet, és újságíró akartam lenni. Mivel akkoriban ünnepelték Borisz Paszternak születésének századik évfordulóját, elhatároztam, hogy írok cikket az „igazi” Laráról. Meginterjúvoltam nagyanyámat, Josephine-t, aki rendkívül hevesen kiállt Borisz második felesége, Zinajda mellett, és annyira Olga-ellenes volt, hogy úgy éreztem, nem a teljes igazságot mondta el. Amikor Olga Ivinszkaja 1995-ben meghalt, egy londoni lap felkért, hogy írjak róla nekrológot. Megírtam, amit tudtam róla, de nem hagyott nyugodni a történet, mélységes szomorúság töltött el a sorsa miatt. Akkor azonban még csak huszonéves voltam, úgy éreztem, hogy nincs még elég élettapasztalatom és az írásom sem elég kiforrott ahhoz, hogy ezt a történetet legjobb tudásom szerint megírjam. Elvégre egy Nobel-díjas író unokahúgaként kellett belépnem az arénába. Tizenhét évig dolgoztam a könyvön, ebből az első tíz év a kutatásokkal telt el.

– Egy gyönyörű, helyenként szinte 19. századi szerelmi történetnek lehetünk tanúi. Nevezhetjük-e Olga életét olyan tipikus múzsasorsnak, amilyen például Camille Claudelé volt Rodin mellett?

– Egyetértek önnel, Olga a tipikus múzsa, aki megél minden gyötrelmet, aki megszenved azért, hogy alkotóerőt adjon a művésznek, ha kell, feláldozza magát érte. Senki sem hozott nagyobb áldozatot Paszternakért, mint Olga, akit a Gulagra küldtek a szerelme helyett. És a legnagyobb tragédia az volt számára, hogy miután először visszatért onnan, nem gondolta, hogy ez még egyszer megtörténik majd vele. Ez idő alatt még két magzatát is elvesztette. Nagy haragot éreztem családom iránt, hogy nem bántak vele jobban, fel sem fogták, hogy mekkora áldozatot hozott Boriszért és a Zsivago doktorért. Ezért vagyok nagyon boldog, hogy megpróbáltam igazságot szolgáltatni Olgának, megérdemelte.

– Könyvének utószavában azt írja, hogy minél jobban elmélyedt a történetben, annál megbocsátóbb lett Borisszal szemben. Pedig az író nem viselkedett mindig úriember módjára, sőt „kizsákmányolta” Olgát.

– Valóban egyre nagyobb szeretetet éreztem iránta, és megértettem a döntéseit, amelyek mind azt szolgálták, hogy megírhassa élete főművét. Éppen ezért megbocsátom Borisz gyengeségeit, de ez nem azt jelenti, hogy egyet is értek velük. Egy angol irodalmi lap azt írta a könyvemről, hogy elfogult vagyok Borisszal, de ez nem így van. Nagyon is jól látom emberi hibáit, de csodálom ragyogó írói tehetségét és bátorságát, hogy szembe mert szállni Sztálinnal és megírta ezt a könyvet, pedig minden oldalról veszély fenyegette.

– Számomra úgy tűnik, hogy Paszternak állandóan az álom és a valóság mezsgyéjén élt.

– Azt hiszem, nem is élhetett volna másképpen ebben a helyzetben a családja és Olga között. Minden művész e kettősség gazdagságából és szépségéből alkot. A fantázia világa csodálatos, de vele szemben a valóság megélése sokszor rettenetes.

– Paszternakot megvádolták a szovjet hatóságok, hogy művével azoknak a szolgálatába állt, akik a hidegháborút szítják.

– Úgy gondolom, hogy az irodalom remek fegyver volt a hidegháborúban. De Paszternak nem ezzel a szándékkal írta meg a Zsivago doktort. Nem is tudott arról, hogy az amerikaiak orosz nyelvű példányokat nyomtatnak. Borisz egyszer írt egy levelet nagyanyámnak, csodálkozva számolt be arról, hogy a könyve megjelent Belgiumban. Nem is sejtette, hogy ezek hamisítványok voltak. (Az 1958-as brüsszeli világkiállításra csempészték be ezeket a példányokat, és hogy ne legyen feltűnő, a vatikáni pavilonnál árusították őket – GNL.)

– Lehetséges, hogy a Zsivago doktor világsikerében a politikai háttér fontosabb volt, mint a mű irodalmi értéke?

– Igen, meggyőződésem, hogy a CIA által irányított propaganda-hadjárat nagyban hozzájárult a világsikerhez, és vélhetően befolyásolta az irodalmi Nobel-díjra jelölést is.

– Manapság sokan tartanak attól, hogy Oroszországba visszatérhet a sztálinizmus.

– Amikor évekkel ezelőtt Szent­pé­ter­várott jártam, ellátogattam az Ermitázsba egy orosz kurátor kíséretében. Elmondtam neki, hogy könyvet írok Laráról. Nem sokkal hazatérésem után kaptam tőle egy e-mailt, amelyben leírta, hogy találkozásunk hatására újra elolvasta a Zsivago doktort, amely először 1988-ban jelent meg náluk. Számára az volt a legfélelmetesebb, hogy a regényt aktuálisabbnak érezte, mint akkor.

– Mi a véleménye David Lean sokszoros Oscar-díjas filmjéről és a regényből készült musicalről?

– David Lean filmje mára ikonikussá vált, egyszerűen gyönyörű. Nagyszü­­leim­­nek nem tetszett, mert úgy vélték, hogy a világsztárok, Omar Sharif, Julie Christie, a film látványossága elterelik a figyelmet a lényegről. Ezzel nem értek egyet: ötven év távlatából is ugyanolyan vonzó és megrázó a film, mint újkorában. A musicalt viszont nem ismerem.

– Mennyire ismerik manapság az orosz írókat Nagy-Britanniában?

– Nagyon népszerű Vladimir Nabokov, akit Borisz is jól ismert. Aztán Na­­bo­­ko­­von úrrá lett az irigység, amikor a Zsivago doktor megelőzte a Lolitát az amerikai könyvtoplistán… De sokan ismerik nálunk Puskint, Tolsztojt és Szolzsenyicint is. Az irodalomnak az a szeretete azonban, amit Oroszországban tapasztaltam, egészen egyedülálló. Amikor Moszkvában jártam, találkoztam 20-30 évesekkel, akik, amikor felfedezték, hogy Borisz Paszternak rokona vagyok, elkezdték az ő verseit szavalni. Londonban aligha találkozunk az utcán olyan fiatalokkal, akik Shakespeare szonettjeit mondják.

– A kilencvenes évek közepén ön sokkot okozott a Princess in Love (magyarul: Diana elárult szerelme) című könyvével. Hogyan ítéli meg Lady Dianát ma, húsz évvel halála után?

– Úgy érzem, van összefüggés Lady Dia­­na és Olga sorsa között, mivel mindkettejükről rossz képet ültettek el a köztudatban. A brit establishment nagyon rosszul bánt Dianával, a királyi család rendkívül féltékeny volt rá a népszerűsége miatt. Ugyanez történt a Paszternak családban: nagyanyám is féltékeny volt Olgára, mert olyan közel állt Boriszhoz, és egész lényét adta neki. A következő könyvem középpontjában is egy hasonló sorsú nő áll: Wallis Simpson, VIII. Eduárd király szerelme, akit annak idején szintén ízekre szedett a monarchia. Ha visszatekintek a Lady Dianáról szóló könyvemre, ma is büszke vagyok arra, hogy igazságot szolgáltattam – legalábbis ebben az írásban – egy nőnek, aki rettenetes dolgokat élt át. Ugyanezt tettem Olgával, és folytatom ezt az irányt.

– Második férje, Andrew Wallas pszichiáter mellett találta meg a szerelmet és a harmóniát. Életükről közös könyvet is írtak. Az önök történetének tanulsága, hogy soha ne adjuk fel a boldogság reményét?

– Igen, de még inkább az, hogy magunkban keressük meg a boldogság képességét. Életünk nagy részét ugyanis azzal töltjük, hogy kifelé nézünk. Az egész mai kultúra arról szól, miként térítsük el figyelmünket önmagunktól. A mobiltelefon, a számítógép, a pénz, a fogyasztás. Azért is szerettem írni a Larát és olvastam nagy élvezettel Borisz és Olga levelezését, mert átéreztem, hogy mennyire gazdag volt az ő érzelmi életük. Családomban tudósok, tanárok vettek körül, akik sokkal inkább intellektuá­­lisak voltak, és kevés folyást hagytak érzelmeiknek. E könyv írása közben sok mindent megértettem: valóban nem szabad soha feladni a reményt, hogy boldogok legyünk, de ehhez a legegyenesebb út, ha megértjük és megtanuljuk elfogadni önmagunkat. És akkor könnyebben megtaláljuk életünk párját is.

 

Peregyelkino Magyarországon

Anna Pasternak könyvéből jövőre hatrészes tévésorozatot forgat Magyarországon a Downton Abbey-ről híressé vált Carnival Films, és Budapest közelében építik fel Peregyelkinót, a Paszternak család birtokát.

– Tavaly a BBC készített egy sorozatot a Háború és békéből, de túlságosan „brit” lett, pedig Oroszországban és a balti államokban forgatták. A Larának igazi orosz lelke lesz – ígéri az írónő.