Itthon

A gyűlölet mérgezi a régiót – Antiszemitizmus a V4 országaiban

A négy, visegrádinak nevezett közép-európai EU-tagállamban érzékelhető antiszemitizmus nem az ott élő zsidók vagy zsidó származásúak ügye. Akkor sem, ha őket sújtja, az ő életüket veszélyeztetheti ez a jelenség. Ez a tanulsága a budapesti Tom Lantos Intézet által kiadott karcsú, angol nyelvű kötetnek, amely a modern antiszemitizmus különböző formáinak (holokauszttagadás, relativizálás, konspiratív anti­szemitizmus és anticionizmus, Izrael-gyűlölet) jelenlétét elemzi a V4-csoportban. A kötetet Barna Ildikó és Félix Anikó szerkesztette, a magyar fejezetet Barna Ildikó írta. Furcsa egybeesés, hogy amikor a kötet tanulságairól leültünk beszélgetni, épp Pesten tárgyalt Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő a négy állam miniszterelnökeivel.

– Miért vizsgálták így együtt a négy közép-európai országban tapasztalható antiszemitizmust?

Félix Anikó: Sokan vannak, akik nem ismerik fel az antiszemita beszédet

Félix Anikó: Ez az államcsoport egy történelmi régió. Nemcsak a középkorba visszanyúló kapcsolatok, hagyo­­má­­nyok sora fűzi össze őket, de a legújabb kor is. Nagy múltú és népes zsidó közösségek éltek itt a középkortól kezdve, hosszabb ideig Lengyelországban volt a világ zsidóságának demográfiai központja. Az egyes társadalmakban különböző volt a beágyazottság, mások voltak az asszimilációs stratégiák. Fontos közös elem, hogy ebben a közegben – ellentétben Nyugat-Európával – az asszimiláció volt az emancipáció feltétele. Tehát a többségi társadalom egyfajta önfeladást követelt. Alapvető, hogy mind a négy ország része volt a szovjet blokknak.

Bár különböző módon kezelték a kormányok a vészkorszak eseményeit, a zsidó közösségek rettenetes sorsát, de az elhallgatás, elhazudás – különösen a felelősség kérdésében – sokszor hasonló volt.

Az is hasonló volt, ha különböző méretű is, hogy a holokauszt ténye, a zsidóság nagy többségének pusztulása nem számolta fel a zsidóellenességet. Pogromok voltak, zsidógyilkosságok Lengyelországban, de ilyen rémtettek történtek Magyarországon is. Nem szűntek meg a zsidóellenes sztereotí­­piák. (A lengyelországi Kielcében 1946-ban történt pogromot egy koholt vérvád váltotta ki – A szerk.) A kommunista diktatúrák már a negy­­venes évek végétől bevetették a cionizmus vádját a koncepciós perekben, akár zsidó születésű kommunisták esetében, akár az „osztályellenség” ellen.

Eredetileg fontos szerepet szántak a cionista összeesküvés vádjának az 1949-es magyarországi Rajk-perben, ami végül a háttérben maradt. A vizsgált régióban a csúcs az 1952-es csehszlovákiai Slánský-per volt. Ebben tizenegy zsidó származású kommunista vezetőt végeztek ki koholt vádak alapján. Az államszocialista korban szinte mindig alkalmazta a hatalom az anticionista retorikát. Ezt a társadalmak tökéletesen dekódolták, tudták, hogy a zsidókat jelölték meg ezzel. Lengyelországban az 1967-es arab–izraeli-háború után kezdett anticionista kampány sok ezer embert kényszerített hazája elhagyására. A térség kommunista évtizedei alatt az antiszemitizmus nem szűnt meg, csak anticionizmussá kódolták a gyűlöletbeszédet.

Amikor a Jobbik anticionista demonstrációt szervezett a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozása ürügyén, arra sokkal nagyobb tömeget tudott összeszedni, mint más alkalmakra.

A közönsége ugyanis felfejtette a kódot, tudták, hogy itt valójában zsidózásról van szó. A nyugati demokráciákban a korábbi korok antiszemitizmusát, a társadalmak részvételét a holokausztban egy idő után feltárták, megvitatták. Az államszocializmusban nem volt ilyen szembenézés.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Hogyan tipizálták az antiszemitizmusokat a térségben?

Barna Ildikó: A korábbi vallási alapú antijudaizmus mellett már a 19. század végén megjelent a modern, faji alapú antiszemitizmus, ami az idők folyamán egyre hangsúlyosabbá vált. Ez a zsidók eltérő faji jellegét hangsúlyozza, és azzal vádolja őket, hogy nem akarnak beilleszkedni a társadalmakba, illetve hogy ha mégis azt teszik, akkor az asszimilációt arra használják, hogy a társadalomban megbújva uralkodjanak a többségen. A zsidó világössze­­esküvés-elméletek is ebbe a szférába tartoznak. A legutóbbi évtizedek anti­­sze­­mitizmusának része a holokausztta­­ga­­dás, a holokauszt relativizálása, illetve a vád, hogy a zsidók „üzletet csi­­nálnak” a vészkorszakból, vagy hogy az erkölcsi zsarolással törnek hatalom­­ra.

Az elmúlt években jelentősen megerősödött az Izrael-ellenességként, an­­ti­­cionizmusként álcázott antiszemitizmus. Nem állítjuk, hogy Izrael államot, a kormány politikáját ne lehetne bírálni vagy jogos kritikát megfogalmazni vele szemben. Itt azonban felvetődik a kérdés, mi az oka annak, hogy ezek az emberi jogi, nemzetközi jogi formában megjelenő bírálatok éppen és kizárólag Izraelre koncentrálnak. Hasonló helyzetek előfordulnak a világ száz más államában, és ezek a jelenségek éppen annak a lehetőségét veszik el, hogy az arab–zsidó-konfliktust a maga komplexitásában lássuk és tárgyaljuk.

Ezek a mozgalmak eljutnak Izrael létjogosultságának tagadásáig, a cionizmust, tehát az izraeli államalapítás eszméjét támadják.

Ehhez Natan Sharansky hajdani szovjet zsidó aktivistának, izraeli politikusnak, a Zsidó Ügynökség elnökének „3D-tesztjét” alkalmazták a kutatók. Ebben az első D a zsidó állam démonizálását, ördögi színben való beállítását jelenti. A második D az a jelenség, amikor Izraelre más normákat alkalmaznak, mint más országokra, vagyis a kettős mérce. A harmadik D pedig Izrael létezéshez való jogának s így társadalmi elfogadottságának megtagadását jelzi. Amikor egy mozgalomra vagy egy szereplőre ezek jellemzők, ott valójában antiszemitizmusról van szó. Annál is nyilvánvalóbb ez, hiszen akik átmennek a 3D-teszten, azok többnyire ellenségesek a nem izraeli zsidókkal is.

Ezek a jelenségek Nyugaton többnyire szélsőbaloldali, palesztinbarát szervezetekhez kötődnek, de egyetemi körökben is megjelenik ez a típusú retorika. A V4-térségben viszont az új antiszemitizmus gyengébb, mint Nyugaton, s a szélsőjobboldalon jelenik meg, ahol a hagyományos antiszemitizmus is tenyészik. A kivétel Csehország, ahol elsősorban a cseh kommunista mozgalom körül tapasztalni ilyen „baloldali”, anticionizmusnak álcázott antiszemitizmust. Ez nyilvánvaló következménye az államszocialista örökségnek.

– Hol húzódik a szélsőjobb és az úgynevezett középjobb fellépése közötti határ?

Barna Ildikó: A magyarok legalább 53 százaléka markánsan idegengyűlölő

B. I.: A könyv nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A hatalmon lévő középjobb pártok Magyarországon és Lengyelországon hangosan elutasítják az antiszemitizmus minden formáját. Azonban több országban is harc folyik a választókért. A felmérések szerint például Ma­­gyarországon nagyon sokan nem szilárd értékrend, meggyőződés alapján, hanem pillanatnyi indulatoktól vezérelve szavaznak. Küzdenek a szavazatokért a pártok. Tapasztalhatjuk, hogy a Jobbik „középre húzódik”, miközben a Fidesz-kormány menekültellenes, Soros Györgyöt támadó agitációs kampányát az antiszemiták, többek között a korábbi Jobbik-hívek is úgy értelmezik, az nekik szól. A néppártosodó Jobbik helyi káderei eközben többek között a Facebookon szélsőséges zsidózással kommunikálják kapcsolataiknak a Jobbik régi arculatához köthető üzeneteiket.

A központi vezetés is csak vonakodva húzódott középre,

s továbbra is jó kapcsolatokat tart fenn a náci szélsőjobb egyes szereplőivel.

F. A.: Szlovákiában a Marian Kotleba-féle párt, az LSNS szabályos neonáci gyülekezet, a Jobbikéhoz nagyon hasonló romaellenes, antiszemita és Nyugat-ellenes retorikát használva begyűjtötte a gyűlöleteszmék híveit. Csehországban viszont a szélsőségek találkoznak. Közös portál gyűjti a szélsőjobboldal zsidógyűlölő beszédét és a szélsőbal, valamint a kommunisták anticionizmusnak, Izrael-ellenességnek álcázott antiszemitizmusát. Lengyelországban a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt olyan nacionalista hangot üt meg, amelybe belefér a háború alatt bujkáló zsidókat is gyilkoló fegyveresek heroizálása, míg a szélsőjobboldal egyéb szereplői aktívan működnek az ország egész területén.

– Miért rossz, hogy így gyökeret vert az antiszemita előítéletesség?

B. I.: Az előítéletességnek minden for­­mája mérgezi a társadalmat.

A magyaroknak több mint 63 százaléka ugyan nem antiszemita, de legalább 53 százaléka markánsan idegengyűlölő.

Annyira, hogy végveszélyben lévő embereket, idegeneket sem fogadna be a kutatások alapján. A társadalomban hatvan százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a romáknak „vérükben van a bűnözés”. Ezek az előítéletek összefüggenek, együtt mérgezik a társadalmat, az előítéletességre építő politikai erők pedig kijátsszák ezt. A Jobbik, de előtte már a MIÉP retorikájában is megjelent például, hogy „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere”.

– Mit kellene kezdeni ezekkel az ismeretekkel, van-e javaslatuk?

F. A.: Ehhez az első feltétel, hogy legyen fogadókészség. A könyvben nem fogalmaztunk meg javaslatot arra, hogy a kormányoknak milyen szakpolitikát kellene folytatniuk az antiszemitizmus kezelésére. Bár a kötet angol nyelven jelent meg, a hazai felhasználást a Tom Lantos Intézet egy magyar nyelvű összefoglalóval szeretné segíteni. Azt gondoljuk – személyes tapasztalatok alapján –, hogy nagyon sokan vannak, akik nem ismerik fel az antiszemita beszédet. A szerkesztők szerint a könyv, a kutatás ebben is segédeszköz lehet, amelyet segít közérthető nyelvezete is.