Will Smith illegálisan mászott fel a Lánchídra, a lakat alatt tartott ajtót is feltörték a kedvéért

2018. július 13., 21:13

Szerző:

Simán kapott volna, de nem kért engedélyt Will Smith ahhoz, hogy felmásszon a Lánchídra táncolni az Instagramon #inmyfeelingschallenge néven terjedő kihívás kedvéért – derült ki a Budapest Közút pénteki közleményéből. A világhírű amerikai énekes és színész csütörtökön posztolta azt a videót, amelynek tanúsága szerint az utolsó budapesti napján teljesítette a kihívást, az Index pedig utánanézett, hogy a magyar hatóságok tudtak-e a dologról. Nem tudtak. Huber Szebasztián, a Budapest Közút kommunikációs vezetője érezhető ingerültséggel úgy nyilatkozott a portálnak, hogy nem is érti, hogy Will Smith miért nem kért engedélyt, hiszen ezt kiállították volna neki, és ugyanúgy hajnalban mászhatott volna fel táncolni a hídra, mint ahogyan egyébként is megtette Veszélyesnek tartja az akciót, az erkölcsi felelősség hiánya dühíti leginkább – fűzte hozzá a kommunikációs vezető. 

A Lánchídra egyébként az első szakaszon nem nehéz felmászni, az Instagramon megjelent videó tanúsága szerint Will Smith a stábjával együtt játszi könnyedséggel vette az akadályt, csakhogy a pilon előtt lakat alatt áll egy ajtó, amelyet valakinek fel kellett törnie, hogy A függetlenség napja, a Legenda vagyok és a Hancock sztárja kijusson a tetőre. A stáb egyébként nemcsak a feljutáshoz nem kért engedélyt, hanem ahhoz sem, hogy dónt reptessenek, a videóból legalábbis az derül ki, hogy néhány felvétel drónnal készült. Légtérhasználatra 30 nappal az esemény előtt kell engedélyt kérni.

Will Smith videóját az Instagramon már több mint nyolc és félmillióan látták, az első nézők azonban – kajánkodik az Index – az a néhány magyar rendőr lehetett, aki élőben nézhette, hogy Will Smith hogyan mászik fel a hídra. Bár a Lánchídra felmászni és táncolni hivatalosan a leginkább közveszélyokozásnak és közúti forgalom veszélyeztetésének számít – senki ne csinálja Will Smith után – az Indexnek az ügyben feltett kérdéseire a rendőrség azt válaszolta:

„A híd a gyalogosforgalom számára szabad, így az azon tartózkodás, üldögélés, illetve a hídelemekre felmászás nem minősül szabálysértésnek, amennyiben annak nem riadalomkeltés vagy mások megbotránkoztatása a célja.”

Azt persze – emlékeztet az Index – hogy riadalomkeltés vagy megbotránkoztatás mikor lesz valamiből, a rendőrség dönti el. A videóban Will Smith egyébként ki is mondja, lehetetlen, hogy amit csinál, legális legyen.

Tegnap 16:59

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.

2024. április 16., 19:12

A csodás lila virágaival pompázó orgona elbűvöl a látványával és az illatával, ám azt kevesen tudják, hogy az ehető növények közé tartozik. Mi több, kiváló immunerősítő, erős gyógyhatású növény.