Kinyitotta a szemét a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikerpár másik tagja

2019. augusztus 22., 10:01

Szerző:

A 33 órás maratoni szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét - adta hírül a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. Ikertestvérét, Rabeyát, aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik, édesanyjuk már ölbe is veheti. Rukaya egy héttel ezelőtt még életveszélyben volt.

A vírusos láz után – amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette – immáron mindkettejük állapota stabil. A két gyerek egészségéről előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet majd hosszú távú következtetéseket levonni.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány vezető orvosai – Pataki Gergely, az Operation Freedom névre keresztelt szétválasztó műtétsorozat fő koordinátora, a végső szétválasztást vezető Csókay András, és az aneszteziológiai team vezetője, Csapody Marcell – augusztus 18-án érkeztek vissza Bangladesből.