Sophia, az ég és föld között táncoló – Világhírű cirkuszfesztiválokon csodálják a magyar légtornászt
Nagyot nevetünk, amikor azt kérdezem tőle, van-e valami izgalmas dolog az életében azon kívül, hogy tíz méter magasan, védőháló nélkül pörög, forog és tornázik egy lebegő rúdon, utazgat a világban, a legjobb cirkuszokban lép fel.
− Mi legyen? − kérdez vissza.
– Esetleg két rúd – válaszolom. Magunk elé képzeljük a mutatványt, majd ígéretet kapok rá, ha egyszer megvalósul, ott lehetek a premieren, legyen az a világ bármely városában.
Bármi megtörténhet. Zsófi életútja pontosan ezt mutatja.
Sosem gondolta, hogy artista lesz. Sportolni is csak azért kezdett, hogy mozogjon. Először szinkronúszott, de megunta, váltott. A rúdtáncra esett a választása, tudja, a rúdtáncról nem a sport jut elsőként az emberek eszébe.
Pedig most arról volt szó, ráadásul Zsófi junior kategóriában Európa-, majd világbajnok lett. Egy versenyen látta meg őt egy világhírű magyar artista, Kristóf Krisztián, aki később a párjával, Demjén Natáliával tanította be azt a számot, amellyel a lány nemzetközi hírnevet szerzett magának.
− Krisztián megkérdezte, érdekelne-e a közös munka. Mondtam, miért ne. Akkor még nem tudtam, mit akarok csinálni. Azt terveztem, edző leszek Oroszországban. Olyan országot akartam választani, amelyikben a munkámmal anyagi biztonságot tudok teremteni magamnak. Márpedig ha torna, akkor Oroszország.
Zsófit az édesanyja nevelte a nagymama segítségével. Nap mint nap látta a küzdelmet a megélhetésért.
− Anyukám két, sőt olykor három állásban dolgozott, hogy nekem mindenem meglegyen. De még így is folyton kérdés volt, mi lesz a hónap végén − emlékszik vissza.
Zsófi elkezdett beszélgetni Krisztiánékkal, mit lehetne kitalálni, ami nem sima rúdtánc. Rúdtáncosból ugyanis rengeteg jó van. Így is lett, elkészült a rekvizit, amin a mutatvány történik, és a páros betanította neki a különleges légtornász lebegőrudas zsánert. A Fővárosi Nagycirkuszban, az egyik színházak éjszakáján, közönség előtt videót készítettek az előadásról, aztán szétküldték a cirkusz és az ügynökök világában. Zsófinak két hónapja volt arra, hogy a felvételig tökéletesre fejlessze a feladatsort, de sikerült, ugyanis jöttek sorra a munkák, a meghívások.
Tavaly meghívást kapott „a cirkuszosok Oscarjára”, s ott, vagyis a monte-carlói nemzetközi cirkuszfesztiválon ifjúsági kategóriában rögtön Bronz bohóc-díjat és három különdíjat kapott. Ennek köszönhetően több szerződésajánlattal is megkeresték: az elmúlt másfél évben fellépett a németországi Európa Park jégrevüjében, a Párizsi Cirque d’Hiverben, ahová a világhírű Bouglione családtól kapott meghívást, de dolgozott Peruban és Guatemalában is.
A legújabb sikere a napokban született, a világhírű ukrajnai Kobzov cirkuszfesztiválon, ahol felnőtt kategóriában kapott ezüstdíjat különleges légtornászmutatványára.
Pedig nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a húszéves artistalánynak negyven produkció – köztük húsz légtornászszám – között kellett helytállnia a fesztivál egyetlen magyar indulójaként. A válogatott zsűriben a szakma legjobbjai, egykori világhírű artisták ültek. A Cirque du Soleil castingigazgatója, Philippe Agogué meg is jegyezte, hogy ilyen kockázatos számot nemigen lehet látni mostanság. A párizsi Moulin Rouge művészeti vezetőjének, Thierry Outrillának − ahogy mondta − már a Cirque d’Hiver műsorában is nagy kedvence volt Zsófi. A szakember szerint a magyar artistalány titka az, hogy „csodálatos bájjal és kecsességgel bűvöli el a nézőközönséget”.
– Sodródom az árral – mondja Zsófi.
– Hogy érted?
− Aki cirkuszos családban és abban a világban nő fel, pontosan tudja a szokásokat, hogy ki kicsoda, melyik fellépőhelynek milyen a presztízse, kinek a szava számít, egy monte-carlói vagy ukrán megméretés számukra sokkal több egy versenynél. Én kívülről jövök, még nem látom át ezeket a viszonylatokat. Cserébe nem görcsölök, nem stresszelek, nincs bennem megfelelési kényszer mondjuk egy család felé, amelyben mindenki világhírű cirkuszos. Ember vagyok, pontosan tudom, hogy nem lehetek mindennap pont ugyanannyira jó, nem sikerülhet ugyanakkorára a spárga. Amit tenni tudok, hogy mindennap kihozom magamból a legtöbbet.
Zsófi jelenleg Párizsban él, két munka között van, az erőnlétét fejleszti, és egy orosz balett-tanár, Olesya Voytovich segíti, hogy több önbizalma legyen, és ne érezze magát „csámpásnak”. Mert, mint Zsófi mondja, amikor fent pörög a levegőben, biztonságban érzi magát, de a földön, két lábon megállva mindig is voltak problémái.
− Úgy képzeld el, hogy ha sétálok, és hirtelen meg kell állnom, elfog a bizonytalanság érzése, és a lábfejeimet azonnal befelé forgatom. Színpadon ez nem annyira mutat jól − magyarázza nevetve. − Olesya megtanítja, hogy ösztönből jól álljak, s mindig kifelé forgassam a lábfejeimet.
Zsófi pontosan tudja, nem lehet élete végéig artistaként dolgozni. Ráadásul egyre több a művész, miközben egyre kevesebb a hely, ahol felléphetnek, cirkuszok sora zárt be az utóbbi években. Ezért azt tervezi, továbbtanul Párizsban, és edzői képesítést szerez. Ehhez persze először meg kell tanulnia franciául, így most nyelviskolába jár.
Amikor azt kérdezem tőle, meddig akar a francia fővárosban maradni, azt válaszolja, el tudja képzelni, hogy egyszer majd ott alapít családot.
− Párizsban jó gyereket vállalni és jó gyereknek lenni − mondja. – Ráadásul a szociális háló is stabilitást és biztonságot ad, bármilyen nehéz helyzet is adódjon. Itt nem kell félnem attól, mi lesz holnap. Jól érzem magam, mert elfogadnak, és én is elfogadom, amit Párizs kínál nekem.
