Porszívócsőre ragasztott mobillal vette fel a kaposvári kukkoló, hogyan fürdik a szomszéd nő

2018. július 18., 10:19

Szerző:

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 42 éves kaposvári férfit, aki mobiltelefonnal rögzítette a szomszédjában lakó nő fürdőzését.

A vádlott 2018 júniusában, otthonában tartózkodott, amikor felfigyelt arra, hogy a szomszédos ház fürdőszobájában felkapcsolódik a villany. Mivel tudta, hogy a szomszédjában lakó nő éppen fürdeni készül, fogott egy porszívócsövet, majd arra ráragasztotta a mobiltelefonját, azt felvétel módba állította és felemelte a fürdőszoba ablakához.

A készülék azonban nekiütődött az ablaküvegnek, így a nő észrevette, hogy valaki filmezi.

Kiabálni kezdett, majd rendőrt hívott.

A vádlott az asszony kiabálásától annyira megijedt, hogy azonnal törölte a felvételt. A rendőrök végül itt fogták el.

A bíróság próbára bocsátotta  kukkolót – írja az ügyészség.