Nem az én pocakomból születtél, de nagyon vártunk
– Hogyan dől el, hogy valaki örökbe akar fogadni?
– Nagyon különböző érzelmi helyzetek váltják ki a szándékot. Az esetek csaknem kilencven százalékában onnan indul az örökbefogadás gondolata, hogy valamilyen egészségi okból nem sikerült teherbe esni, és erre nem is marad esély. De olyan párok is jelentkeznek, amelyeknek van már gyermekük, és szeretnének még egyet, ha máshogy nem megy, örökbefogadással. Akár azért, mert szeretnének segíteni árván maradt gyerekeknek vagy bajba jutott édesanyáknak és kisbabáiknak.
– Önöknek a férjével szintén volt már gyermekük, amikor az örökbefogadás mellett döntöttek. Mi volt az indíték?
– Valóban, nekünk három gyermekünk is született, de még mielőtt összeházasodtunk, már akkor megbeszéltük, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Fogalmunk sem volt még, hogy nagycsalád leszünk-e, de már a gondolattól öröm töltött el, hogy segíthetünk gyermekeken, akiknek ugyanúgy jár, hogy családban élhessenek, mint mindnyájunknak.
– Volt valamilyen traumatikus élménye, amely ezt a vágyat erősítette?
– Nem tapasztaltam még csak megközelítőleg sem olyan különleges családi helyzeteket, mint amikkel mára találkoztunk. Nagy törés egy ilyen döntés az örökbe fogadó, az örökbe adó szülőknek, ahogy a gyermekeknek is. A veszteségérzetet minden szereplő átéli. Az a későbbi szülő is, aki önmagát nem örökíthette tovább. Ő lehet, hogy túl van több inszemináción vagy lombikprogramon, a kudarc, sok esetben a gyász terhével. Ezt elfelejteni persze nem lehet, de nagyon fontos, hogy fel tudja dolgozni, mielőtt belevág az örökbefogadási procedúrába. Elengedhetetlen, hogy a szülők nyitottak legyenek a kisgyerek felé, akit a családjukba kapnak.
– Hiszen a gyermek szintén lelki terhekkel érkezik a családba.
– Pontosan. Talán az a legjobb eset – alapítványunk főként ezzel foglalkozik –, amikor egy újszülött kerül szerető családba. Viszont ennek a családnak is témája lesz az örökbefogadás, mert egészen kis korban közölni kell a gyermekkel az igazságot. El kell mondani neki: nem az én pocakomból születtél, de nagyon vártunk.
– Fontos ezt elmondani?
– Nagyon. Az örökbe fogadó szülők számára kötelező tanfolyamon is tanítják, mert ez nemcsak a kapcsolat őszinteségének alapja, de azt is jelzi az olykor traumatizált gyermeknek, hogy ő mindenképpen kellett és kell a szüleinek.
– Hiszen neki épp az lehet a traumája, hogy nem kellett. Méghozzá az édesanyjának.
– Ez a pont is elérkezhet egy gyerek énfejlődése során. De különböző hátterű gyermekek és édesanyák fordulnak hozzánk. És bármilyen megrázó történetekkel szembesülünk, azt a tényt, hogy ki szülte meg a gyermekeket, nem lehet eltagadni: akkor is ők az édesanyák, ha a világ, a közmegítélés kárhoztatja is az örökbe adó nőket. És egy édesanya nem veszít az értékéből, ahogyan az örökbe fogadó anya sem veszít az értékéből azért, mert nem ő szülte meg a gyermeket. Nem kell versenyezni a vér szerinti édesanyával, sőt meg kell becsülni őt, hogy világra hozta a gyermekünket.
– Olvastam a honlapjukon, hogy milyen sokszor kísérnek végig krízisterhességeket.
– A mi alapítványunk ilyen szempontból egyedülálló Magyarországon. Hozzánk képest sok, jelentős múltú és professzionális, örökbefogadással foglalkozó alapítvány van, amelyek az örökbefogadókat kísérik végig az úton. Úgy alakult, hogy mi a krízishelyzetben lévő várandósokat segítjük. Sok esetben a terhesség körülményeivel van gond, a születendő gyermek első napjait, fogadását segítő eszközök – a kiságy, a babakocsi – hiányoznak, nehézséget jelent a lakás kifestése vagy a tüzelő beszerzése. Egyelőre sajnos a lakhatás az, amiben nem tudunk megoldást nyújtani, bár nagyon szeretnénk egy anyaotthont. De megkeresnek minket traumatikus helyzetekben nem anyagi természetű támogatást kérve. Ilyenkor tanácsot várnak, támaszt keresnek. Például egy várandós nő azzal hívott, hogy jó körülmények között él ugyan, de amikor megtudta a férje, hogy terhes, elhagyta. Mit tegyen? Mi életpártiak vagyunk, de senkinek sem befolyásoljuk a döntését. Mindenkinek az egyéni helyzete alapján akarunk segíteni.
– Nem várt, nem akart vagy nehezen kezelhető terhességekkel fordulnak az alapítványhoz. Megtalálják ezeknek a várandósoknak a megfelelő szülőket?
– Persze, de sok esetben kísérünk végig krízisterhességeket úgy, hogy ahhoz próbálunk megadni minden támogatást, hogy az édesanya felnevelhesse a gyermekét. Van olyan, aki világos szándékkal keres meg minket: adjuk örökbe a gyermekét. Más meggondolja magát. Hozzánk fordult egy egyetemista pár, mert úgy gondolták, nem jókor jött a baba. Még a kórházba is úgy mentek be, hogy le fognak mondani róla, de amikor meglátták, egyértelmű volt, az övék marad, felnevelik. Néhány éve borzasztó történettel szembesültünk, amikor egy 13 éves, nemi erőszak áldozatául esett lány családja fordult hozzánk. Mire odaértünk, azzal állt elő az anya és a nagymama, hogy mégis szeretnék megtartani a babát. Mélyszegénységben éltek, nem volt illemhely a házban, ki kellett festeni, ajtót cserélni, beszerezni a bútorokat és a babakelengyét. De mindent megtettünk, hogy a gyermek az édesanyjánál maradhasson. Mindenkinek elmondjuk, aki jelentkezik hozzánk örökbefogadónak, hogy nálunk a leghosszabb a várólista, hiszen a legtöbbször megtartják az anyukák a babákat.
– Vagyis örökbefogadást segítő alapítványként sem az az elsőrendű céljuk, hogy a gyermekekről lemondjanak az édesanyák.
– Egyáltalán nem. Soha nem az a cél, hogy egy édesanyától elvegyék a gyermekét. És fontos, hogy azok felett se törjön pálcát senki, akik lemondanak a gyermekükről. Több esetben úgy láttam, a legerősebb nők közé tartoztak azok, akik örökbe tudták adni a babájukat. Nagyon mélyen kell szeretni ahhoz a gyermekét valakinek, hogy azt gondolja: a sajátomnál jobb sorsra érdemes, és mivel én ezt nem tudom neki biztosítani, megkeresem azt, aki tudja. Az utóbbi időben megrázó esetekkel találkoztam, amelyek megerősítették bennem ezt. Például az alkoholista, nagyszüleivel élő édesanyával, aki ki merte mondani, ezt az életet nem akarom a gyerekemnek.
– Olyannal is találkozott, aki a felelősséget nem akarta vállalni?
– Igen, előfordul, de a legtöbb esetben financiális okokról van szó. Mert egy fiatal, szegénységben és kiszolgáltatottságban élő, esetleg még jövedelemmel sem rendelkező párnak megoldhatatlan feladat lehet a lakhatás vagy a tanulmányok feladásával járó gyerekvállalás. Egy csecsemőnek nincs öt-tíz éve arra, hogy a körülmények megváltozzanak. Volt egy másik eset is: egy talpraesett, mély érzésű anya, akinek már van három nagyobb gyermeke, teherbe esett a férjétől, de időközben elváltak. Azt mondta, a három gyermekének foggal-körömmel küzdve megpróbál mindent megteremteni, de egy negyediknek már nem tudja ugyanezt. Főként, ha dolgozni sem tud, amivel a nagyobbak esélyeit is rombolná. Azt mondta, jobbat szeretne a gyerekének. Ezek súlyos szavak, senki sem mondhatja, hogy felelősséghárítás. Mi tiszteljük ezeket az anyákat. Egy gyerekről lemondani súlyosabb döntés, mint arról határozni, hogy más gyerekét a sajátomként nevelem fel.
– A nyílt örökbeadás során a várandósok kiválaszthatják, sőt akár találkozhatnak is azzal, aki a gyereküket majd felneveli.
– Így van, az édesanyák rendelkezhetnek arról, hogy mely családba kerüljön a gyermekük. Van, aki egyáltalán nem akarja látni, és úgy dönt, az általunk vezetett örökbefogadói listán soron következő párra bízza a gyermekét. Így legfeljebb egyszer találkozik a szülőkkel, amikor aláírja a papírokat.
– Akik a listán szerepelnek, mennyi ideig várnak a gyermekükre?
– Nagyon hosszan, nálunk négy éve várnak a listán következőként szereplők.
– Mi minden történik négy év alatt?
– Van, aki telefonál, hogy kisbabát vár – ez a legjobb eset. Van olyan is, aki azzal hív, hogy elvált, de kisbabát vár – ez is nagyon jó eset. Aztán vannak olyanok is, akik ilyen hosszú idő alatt már-már lemondanak arról, hogy hozzájuk is gyermek érkezhet a 45 éves korhatár betöltése előtt. Tavaly decemberben volt egy csodálatos történetünk. Nagyon nehezen találtam meg a listán következő örökbefogadónkat. December 23. volt. Egy rákból fölgyógyult, az anyaság reményéről már lemondó nőt hívhattam fel – leírhatatlan élmény volt.
– Egy kisbabát kaptak karácsonyra. Hogyan készülhetnek fel a szülők arra, hogy hosszú várakozás után ripsz-ropsz egy csecsemőt kell ellátniuk?
– Az örökbefogadóvá válásnak megvannak a jogi, alkalmassági feltételei, vizsgálatai, egy tanfolyamot is elvégeznek a párok vagy egyedülállók. Ez nemcsak a hosszú várakozásra való felkészítés, hanem az örökbefogadott gyermek nevelésével járó kihívások miatt is fontos. Egy örökbefogadott gyermeknek mindenből több kell, például figyelemből és a szeretet kifejezéséből. Folyamatosan erősíteni kell az identitásukat, tudatosítani, hogy nem kevesebbek, nem elutasítottak, hanem éppenséggel évek kitartó várakozásának, a sok izgulásnak a csodái. El kell mesélni nekik, hogy micsoda örömteli pillanat volt, amikor felhívtak minket a hírrel, vagy amikor megláttuk őket a kórházban, és hogy életünk élménye volt őket hazavinni onnan. Minderre tudatosan kell készülnie egy örökbe fogadó szülőnek.
– Az örökbefogadás tehát olyan, mint egy nagyon hosszú várandósság?
– Így van. És a kihívások még csak akkor kezdődnek, amikor megérkezik a családba a gyermek. Például az örökbefogadónak is meg kell tanulnia, hogy szabad másnak lenni: nem mindenben rá hasonlítóként is teljesen el kell fogadnia a gyermekét. Örökbe fogadni ugyanis egyenlő azzal, hogy megtanulunk feltétel nélkül szeretni.