Nem árt résen lenni Velencében sem, 1100 eurót kértek a vendégektől 4 steakért, meg egy sült halért

2018. január 23., 16:02

Szerző:

Az Adria királynőjeként csodált Velencében 1100 eurót, azaz durván 360 ezer forintot fizetett négy japán diák egy helyi étteremben

négy steakért és egy sült halért.

A polgármester, Luigi Brugrano a Twitteren ígérte meg, hogy azonnal kivizsgálják az esetet. A baráti társaság másik fele egyébként egy másik éttermet választott, de ők se úszták meg olcsón. 350 eurót (közel 115 ezer forintot) hagytak ott fejenként

egy-egy tányér tengeri herkentyűs tésztáért.

A japán diákok Bolognában tettek panaszt, ahol diákként hosszabb ideje tartózkodnak, azaz nem most jöttek le a talján falvédőről. A sajtó ugyan nem hozta nyilvánosságra az étterem nevét, de azt lehet tudni, hogy egy kínai nő nevén van az üzlet, és egy egyiptomi férfi üzemelteti, az internacionalizmus jegyében.

Nem is nyüzsögnek túl sokan a tetthelyen
Fotó: Wikimedia.org

 A BBC cikkéből kiderül többek között, hogy a város központjának számító Szent Márk tér körüli éttermeknek már csak  1.1 százaléka van helyi tulajdonban, de egész Velence belvárosában se nagyobb ez az arány 50 százaléknál.

Isten persze nem bottal ver, a prognózis szerint még száz év és a várost elnyeli a tenger az összes bűnével együtt.