Íme, a Volvo XC40 – Lejjebb lép és nagyot szól

2017. december 5. 21:04 - szerző: Csikós Zsolt

Szinte semmitmondó hír: az eddigi kettő helyett mostantól háromféle szabadidőautót gyárt a Volvo. Micsoda tévedés! Az elmúlt tíz évre vetítve ez a típus – az XC40-esről beszélünk – lehet a cég legnagyobb dobása. Pedig közben azért történt náluk egy s más: új tulajdonos, teljes stílusváltás.

Mellénk gurul a robogós, előz, pedig Barcelonában a mi két sávunk helyére hármat tömnek be, ezért nincs könnyű dolga. Elénk kerülve nem erőlködik tovább, tartja a tempót, majd a piros lámpánál hátrafordul. Hosszan nézi a kocsi orrát, az oldalát, bennünket. Vigyorog. Megelőz a taxis is a fekete-sárga Seat Toledóval, látom rajta, folyton oldalvást néz, úgy tűnik, neki is tetszik az autó. Bámul a yarisos néni, a biciklis, a járdáról a gördeszkás, és minket stírölnek a városi busz hátsó ablakában ácsorgó utasok is.

Hogyne lenne érdekes számukra a látvány, hiszen autónk teteje fehér, a tetőoszlop felétől lefelé pedig a szürkének egy egészen furcsa, enyhén kékeszöld árnyalatát viseli, ugyanazt, ami az 1961-ben bemutatott Volvo 122 alapszíne volt. Úgy is hívják ezt az árnyalatot: Amazon Blue, utalva a régi autó becenevére. Egy ilyen foltot nem lehet nem észrevenni, pláne a miénknél kissé kevésbé hektikus barcelonai forgalomban. Nincs másik hasonló színű tárgy sem az utcán, nemhogy autó.

Persze én is tudom, az érdeklődés nem a színnek szól, csak nehezemre esik kimondani az igazi okot. Nem akarom elhinni, hogy a világ ennyire megvadult a magas építésű szabadidőautókért, azon belül pedig a Volvókért. Pedig így van. Minden statisztika szerint az egyetlen szegmens, amely még évekig folyamatosan nő majd a többi rovására, a hobbiterepjáró-SUV-crossover nevű, magasított katyvaszokat tartalmazó csoporté lesz.

Fotó: A szerző felvétele

A szabadidőjárműveken belül – és ezzel vegyük most egy kalap alá a személyautókból nagy kerekek és morcos műanyag szélesítések hozzáadásával kapott crossovereket, illetve a kissé terepjárós szemlélettel alkotott, alapvetően négykerék-hajtásosnak tervezett hobbiterepjárókat, alias SUV-ket – a legnagyobb zsizsegés a kicsik és a középméretűek körül zajlik. Ez az a méret és árszint, amit ha nem is könnyen, de sokan még szívesen kiizzadnak magukból, mert ha már egyszer birtokon belül kerültek, egyből magasabb polcon foglalnak helyet: testi valójukban és társadalmi rangjukban egyaránt.

A Volvo a szabadidőautó-vonalba eredetileg a hatalmas XC90-essel lépett, amelynek ma már a második, az újkori Volvo-stílushoz igazodó, jóságosan fenyegető transzformátorház-jellegű generációját árulják – csodás belső térrel, tabletes kezelőfelülettel, és szériaszéltében ugyanazzal a kétliteres motorral. Utóbbiból mindenféle turbókkal, kompresszorokkal, hengerfejekkel és hozzácsapott elektromotorokkal készül erős és nagyon erős dízel, nagyon erős és szupererejű benzines, illetve halálos szorítású, de papíron rettentően takarékos hibrid változat is.

Miközben az XC90 a Volvo-eladások masszív tartópillére lett, megszületett a kisebb, kezesebb XC60 is, amelyből idén szintén kijött az új szelek szerinti, retinabarát második generáció, és már látjuk, hogy a vevők kiéhezetten várták, mert a márkakereskedések alig győzik a rohamot. De a svédeknél maradt még 2017-re egy töltény a tarsolyban. Voilà, itt a nagyobb szériák szinte összes biztonsági és kényelmi extráját megöröklő, de azoknál mozgékonyabb, és szélesebb vásárlói körök számára befogadhatóbb méretű és árú picike XC40.

A picit persze csak képletesen szabad érteni, hiszen azért ez egy 1700 kiló körüli, 4,4 méternél hosszabb és csaknem 1,7 méter magas, javarészt ultranagy szilárdságú bóracélból készült, tagbaszakadt kicsike. Egyvalamit nagyon jól tud: nagy testén úgy viseli a finom részleteket, hogy könnyednek, ropogósnak, fiatalosnak hat. És elegáns.

Mint minden újkori Volvónál, itt is a csomag része (bár egyes tételek felárasak) a félig önvezető képesség, a körkörös parkolókamera, a kitolatáskor a keresztforgalmat figyelő, a városban a gyalogosokra, kerékpárosokra, focizó gyerekekre, országúton a nagy testű állatokra, sőt még az elbambuló sofőrrel hirtelen elénk kanyarodó egyéb autókra is tekintettel levő vészfékrendszer. Megvan benne az útról véletlen lehajtást sok esetben megelőzni tudó Run-off Road Prevention nevű szisztéma is, ami szintén svéd világújdonság volt alig pár éve – a Volvo ugyanis ezt látja a leggyakoribb országúti balesetnek, érdemesnek találja hát, hogy tegyen ellene.

Bár a hűtőmaszk, a hátsó lámpa, a vállas karosszéria mind-mind utal a nagyobb, újkori Volvókra, az XC40 erős, önálló egyéniség. Ennek nem simák, hanem erősen barázdáltak az oldallemezei, hátfalának vonala ívesen kanyarog, maszkja homorú, az oldalablakvonala pedig hirtelen és drámaian szűkül a hátsó ajtó közepétől. Újdonság a felárért mért kétszínű fényezés is: évtizedek óta nem gyártottak ilyen Volvót.

Nemcsak a méret és a dizájnmegoldások hoznak újat, hanem a műszaki alapok táján is sok a változás. Ez a kocsi a Volvo – és a kínai anyakonszern Geely – új platformjára épül, amelyre a közeli jövőben még számos kisebb modellt tesznek. Az új alapokkal új motorcsalád is érkezik – az 1,5 literes blokkok háromhengeresek lesznek, s ez járatlan út a Volvo-tervezők számára, hiszen négynél kevesebb hengerrel még sosem készült Volvo autó 1926 óta. Akadnak, akik nem örülnek e visszalépésnek – őket talán azzal nyugtathatom, hogy ennek eredményeként 8,5 millió forintra lehetett leszorítani a belépő XC40-es árát. Lehet, hogy csak 2018 második felétől lehet majd megvenni azt a kivitelt, de ha úgy fordítom, hogy egy jól felszerelt Volkswagen Golf árán szuperdivatos, svéd prémiumjárművet, egy Volvo szabadidőautót lehet majd venni, a bejelentés máris súrolja a szenzáció határát.

Még az a két változat – a benzines, kétliteres, 247 lóerős T5-kivitel, illetve a szintén kétliteres, 190 lóerős D4-dízel – sem lesz vészesen drága, amellyel bemutatkozik a széria, és amelyeket épp a napokban kipróbálhattunk Barcelona környékén. Nagyjából 12,5 millió forint lesz mindkettő ára, ami igazodik a hasonló BMW X1 és Audi Q3-asok árképzéséhez. Akinek van szeme, értelmezni tud felszereltségi listákat és szereti az otthonos környezetet, annak nem kérdés, hogy megéri-e a Volvo.

Fotó: A szerző felvétele

S hogy milyen az úton? Jó. Mozgékony, csendes, elöl és hátul egyaránt tágas. Az ülések a Volvo-tradíciók szerint extra kényelmesek, a szép, tabletes fedélzeti rendszer kezelését idővel megszokja az ember, a Bowers & Wilkins helyett most már Mark Levinsonéktól vásárolt csúcshifi úgy is szól: csúcsszinten. Nagyok és praktikusak a tárolórekeszek – még fedeles kuka is van, s úgy tűnik, az XC40 nem szenved a jellegzetes Volvo-betegségben, a futóműkopogásban, hiszen földútra is hajtottunk a kocsival – síri csend honolt a mechanikában és az utastérben.

A T5-ös benzines nyilvánvalóan sziporkázóan viselkedik országúton, de a D4-es dízelt sem érezni gyengének. Utóbbi persze a magasabb gumijain közel sem akkora kanyarbarát, mint a benzines – amelyet amúgy is sportos csomagban, R-Line kivitelben toltak alánk. Akinek a D4 drága, nem árt, ha tudja, hogy jön majd olcsóbb D3-as változat, akinek a T5 gyenge (van ilyen?), az rövidesen beleülhet a T6-os hibridbe, és szaggathat aszfaltot kedvére. De ne feledjük – az igazi ász a háromhengeres alapverzió lesz. A trendek ismeretében sejthető, hogy az nemcsak a szabadidőautók, de még a Golf–Focus–Astra–Auris–Mazda 3-vonalon is nagyot tarol majd. / Csikós Zsolt