Így költekezik az Y generáció

2016. november 14. 17:36

Az Y generációnak alig marad pénze a havi számlák rendezése után, a szórakozásról mégsem hajlandó lemondani. Többek közt ez is kiderült a Jófogás és a GKI közös kutatásából, amely a generációk jövedelmi körülményeit és pénzköltési szokásait vizsgálta. A több mint 10 000 hazai internetező bevonásával készült felmérés rávilágít arra, hogy a pénzköltési lehetőségeket és szokásokat nem a kor-, hanem sokkal inkább az életszínvonalbeli különbségek határozzák meg.

A Z generáció (akik 1995 után születtek) 92 százaléka még otthon él, a „mamahotelek” biztonságában, és bevallásuk szerint bátran költenek szórakozásra és egyéb extrákra, gondolkodásukban és terveikben pedig egyáltalán nem játszik központi szerepet a pénz. Az Y-ok (1980 és 1999 közöttiek) esetében 30 százalékos a szülőkkel élők aránya, csaknem kétharmaduk tehát már elindult a nagybetűs életbe és küzd az önállóság fenntartásának kihívásaival. A tízezres válaszadói bázis minden 7. résztvevője nyilatkozta azt, hogy megosztja szüleivel a keresetének egy részét.

Lusxuscikkek vs. állandó kiadások

Az egyes generációk esetében a költések fontossági sorrendje jelentősen eltér. Míg a Z korcsoport egy hónapban átlagosan 3 termékkörre – kiemelten ruházati cikkekre (61 százalék) és hobbikra (39 százalék) – költi el a pénzét, addig a többi generáció átlagosan 5 dolgot fedez a keresetéből, és ezek már inkább állandó kiadások. Esetükben a költési tábla élén értelemszerűen az élelmiszerek és számlák rendezése áll. Ha azonban az egyszeri kiadásokat nézzük, az életvitelbeli különbség még élesebben megmutatkozik: míg a Z generáció 36 százaléka mobileszközre, addig az Y-Babyboom szülöttjei legszívesebben lakásfelszerelési, lakberendezési tárgyakra fordítják a félretett pénzüket.

penzkoltesi-szokasok

Szórakozás vs. megélhetés


Az Y generáció esetében, az otthonról való kiszakadással a kiadásaik összetétele és az élethelyzetük jelentősen megváltozik, ugyanakkor a fiatalkori szokásokhoz való ragaszkodásuk megmarad. Miközben az összes válaszadó csupán 20%-a költ szórakozásra, legaktívabban ezt az Y generáció teszi, hetente legalább 2 alkalommal, ami duplája mind a Z, mind az X generáció kikapcsolódási gyakoriságának.

A korcsoportok számára persze mást és mást jelent a szórakozás, de a generációs különbségeknél sokkal szembetűnőbb a nemek közti egyenlőtlenség, hiszen a férfiak szórakozásra való igénye túlszárnyalja a nőkét: míg előbbiek havonta 6-7 alkalommal, az utóbbiak csak egyszer járnak el kikapcsolódni.

legkedveltebb-szorakozasi-formak

Ragyaszkodás vs. továbbadás


A szokások mellett a tárgyakhoz való ragaszkodást is felmérte a legnagyobb apróhirdetési portál. Míg az internetezők harmada minden holmijához ragaszkodik, addig felük csak néhány személyes tárgyához. A fiatalabbak inkább a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, míg az idősebbek elsősorban a rászorulóknak adják tovább megunt dolgaikat.

mihez-kezdunk-megunt-dolgainkkal

A kutatásból azonban az is kiderült, hogy minél nagyobb tárgyi értékről van szó, a ragaszkodás annál inkább átalakul eladási szándékká.

– A 3 legnépszerűbb továbbadott termékcsoport a ruházat (70 százalék), a játék (48 százalék) és a bútor (44 százalék). Az internetes adás-vétel igen erős szerepet játszik a plusz bevételhez való jutásban, a megkérdezettek 91 százaléka apróhirdetési portálokon, egyharmada pedig közösségi oldalakon, próbál túladni feleslegessé vált dolgain – tájékoztatott az eredményekről Palocsay Géza, a Jófogás ügyvezetője.