Hetekig terrorizálta és fosztogatta a többgyermekes kisbéri családot a gátlástalan bűnöző

2018. május 4., 15:54

Szerző:

A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett rablás bűntette és folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben.

A vád szerint a sértett házaspár a gyermekeivel Kisbéren élt. A férj 2017. május 3-án pénzt vett fel a bankautomatából, majd pár méterrel arrébb találkozott a vádlottal. Az elkövető közölte vele, tudja, hogy felvette a fizetését, ezért abból adjon 50.000 forintot. A sértett ezt megtagadta, ezért a férfi őt ököllel fejen ütötte.

Az ütés miatt megfélemlített sértett 50 000 forintot átadott a bántalmazójának.

A vád szerint a vádlott néhány nappal később a sértett lakásánál megjelent, és ismét pénzt követelt tőle, miközben megfenyegette.

A sértett az újabb veréstől való félelmében 70 000 forintot átadott a vádlottnak.

A sértett 2017. június elején ismét felvette a fizetését, ám ekkor már a lakásánál várta őt a férfi. A vádlott megint megfenyegette,

ezért a sértett a fizetéséből 100 000 forintot átadott.

Az elkövető ezen túl három alkalommal bement a sértettek lakásába, ott körbenézett, majd

fűkaszát, laptopot, valamint mobiltelefont vett magához.

A házaspár annyira félt a vádlottól, hogy nem mert tiltakozni.

A férfi a férjet arra is kényszerítette, hogy a saját nevére hitelt vegyen fel úgy, hogy a pénzt neki adja oda. A sértett a vádlott kíséretében az egyik kisbéri bankban

1 000 000 forint személyi kölcsönt igényelt, amit azonban a pénzintézet elutasított.

A vádlott 2017. június 30-án megjelent a család lakóhelyén azzal, hogy a sértett a következő héten

a családi pótlékot és a teljes fizetését adja át, különben elvágja a torkukat.

A férfi a családjával már annyira félt a megtorlástól, hogy másnap elmenekültek az otthonukból – írja az ugyeszseg.hu.