Hanyatlik a nyugati civilizáció, már a csehek is kevesebb sört isznak

2018. április 17., 18:40

Szerző:

Öt év növekedés után tavaly 0,7 százalékkal, 20,32 millió hektoliterre csökkent a sörgyártás Csehországban – tett bejelentést a drámai hírről a cseh sörgyártók szövetsége.

A csökkenés legfőbb okát a sörgyárak a hazai fogyasztás visszaesésében látják. A csehországi sörfogyasztás ugyanis még jobban csökkent, éves szinten 2,1 százalékkal, 16,04 millió hektoliterre. A nem sokkal kisebb Magyarországon ez 6 millió hektó körül mozog.

Tavaly egy cseh állampolgár átlagosan 138 liter sört ivott, öt literrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A sörgyárak szerint a cseh emberek és a turisták sörfogyasztását nagyon visszavetette, hogy

a csehországi vendéglőkben tavaly betiltották a dohányzást.

A cseh sörexport ugyanakkor folyamatosan tovább emelkedik, tavaly 4,6 millió hektolitert vittek ki, 4,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legtöbb cseh sört továbbra is Németországba, Szlovákiába és Lengyelországba exportálják.

Csehországban tavaly mintegy félszáz nagy sörgyár működött. A helyi jellegű kisebb gyárak száma – évi 10 ezer literes termelésig – viszont már meghaladta a négyszázat.