#családitortúra – Zöld erdőben jártam Csengeren

2018. április 8. 06:04 - szerző: Szabó Brigitta

Ha húsvét, akkor nálunk egyik évben irány Csenger, másik évben pedig a budapesti nagyszülőkkel ünnepelünk – több mint háromszáz kilométer ugyanis a távolság a két város között.

Az utazás reggele hagyományosan a „Mikor indulunk már?” és a „Nem igaz, hogy mindig rád kell várni!” típusú mondatokkal telik. Persze, mert a csomagolás, a gyerekek ellátása, felöltöztetése után jövök csak én, vagyis amikor már minden kész van. Aztán alig haladunk húsz kilométert az M3-as autópályán, amikor az ötéves Boldizsár belekezd: „Mikor érünk oda?” „Hol az alma?” Az alma Csenger határában, annak a körforgalomnak a közepén áll egy faállványon, amelyből befordulunk a városba. Jelképeként a szabolcsi almatermelésnek. Amikor a kérdés először elhangzik, még legalább háromszáz kilométert kell megtennünk, mire meglátjuk.

Fotó: Böröcz Petra

Balázzsal, a férjemmel összenézünk, és beletörődünk: a következő három órában kilométerre és percre pontos tájékoztatást kell adnunk az autóban hátul ülőknek arról, hogy mikor érünk oda. Igen, a mi ötéves gyerekünk olyan, aki nem alszik a monoton autóúton, hanem inkább beszélget. Nem nagyon akar ezen a téren sem elmaradni Benedektől, 12 éves bátyjától.

Csenger az utóbbi hetekben egy politikai botrány miatt került ugyan a köztudatba, nekünk továbbra is a nyugalmat, a teljes kikapcsolódást jelenti – a gyerekeknek legalábbis mindenképp. Ők aztán mindenkit megmozgatnak a környezetükben.

Érkezés után Boldizsár első útja a piros traktorhoz vezet. Nagypapa öreg járműve az egyik nagy kedvenc. Boldi ismeri minden gombját, tudja, hogyan kell elindítani, sebességet váltani, mindent kitanult róla az elmúlt években. A meleg nyári napokon alig várja, hogy hűljön kissé a levegő, s már ugrik is be, hadd induljon a kertekben a körút. Most a levegővel nincs gond, szerencsére a hó is elolvadt, így azonnal felkapcsolják a pótkocsit, amelyen Benedek utazik. Boldi beül nagypapa ölébe, és már tekeri is a kormányt.

Boldizsár egyébként is nagy gazdálkodó. Van Csengerben saját háti permetezője, gyerektraktora, fűnyírója, eszközei a földműveléshez, igazi segítség a nagypapának. Ellentétben Benedekkel, aki kicsit sem érdeklődik az agrárium iránt, viszont filmeket forgat és vág meg arról, amit Csengerben tapasztal.

Húsvét vasárnapján, régebben, amikor még nagy volt a család − anyukámnak öt testvére született – mindig Urába mentünk, a görögkatolikus templomba, amelynek udvarán egy szertartás keretében a pap megszentelte a hatalmas fonott kosárba gyönyörűen elhelyezett húsvéti ételeket, amelyeket aztán nagymamámnál megettünk. Most egyszerűen elfogyasztjuk a sok finomságot, amit anyukám készített, közte a sárga túrót, ami itt, az ország északkeleti csücskében épp annyira a húsvéti menü része, mint a kalács vagy a sonka. Aztán kirándulni indulunk nagymamával és nagypapával.

Első úti célunk ezúttal a túristvándi vízimalom, amely évszázadok óta áll, először az 1100-as években említik írásos formában, és jelenleg Európa egyetlen ilyen felépítésű és méretű vízimalma. A három, vízilapátokkal együtt hat méter húsz centi átmérőjű, kerekekkel működő alulcsapós vízimalom nyugati oldala a partoldalba van építve, a többi része cölöpökön áll. Régen mellette volt az ugyancsak cölöpökre épített, deszkafalú malomműhely, amelyben az elkopott alkatrészeket készítették és vágták az elkopott őrlő és daráló köveket. A malomba be lehet menni, meg lehet nézni, hogyan működött annak idején. Igazi izgalom a gyerekeknek.

Fotó: Böröcz Petra

Szatmárcsekét sem hagyjuk ki, már csak azért sem, mert Kölcsey Ferenc ott írta a Himnuszt. A Kölcsey-kúria ma már nem áll, de a helyi múzeumban részletes kiállítás mutatja be az író munkásságát. A kisebbeknek ez nem izgalmas ugyan, de Benedeket, aki az iskolában már tanult Kölcseyről, és a Himnuszt is tudja, megfogja a hely szelleme.

Fotó: Böröcz Petra

A szatmárcsekei református templom mögötti zsákutca végén lévő temető lenyűgöző látványt nyújt a mintegy hatszáz, embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló, sötét fejfával. A gyerekek hosszasan nézegetik a fejfákat, bujkálnak közöttük, rá-rácsodálkoznak egy-egy alkotásra. A temető legmagasabb pontján áll Kölcsey Ferenc hat kőoszlopos síremléke, amelyet Gerenday Antal tervezett. Petőfi Sándor is járt a sírnál a költő halála után pár évvel, és úti levelében 1847 nyarán ezt írta: „Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes a táj; a városok, a nagyvilág zaja nem hangzik idáig. A nagy férfit sírja körül csak a szellő rezegteti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek donganak, s távol az temetőtől andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja.”

Ha már Petőfi, természetesen nem marad ki az a helyszín sem, amely A Tisza című verset ihlette: „Nyári napnak alkonyúlatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál / Ott, hol a kis Túr siet beléje, / Mint a gyermek anyja kebelére.”

Az autóval kissé távolabb állunk meg, begyalogolunk az erdőbe, oda, ahol a kis Túr siet a Tiszába, s csak nézzük a tájat, ami a vers megírására ihlette a költőt. Már az 1850-es évek közepén, osztrák szakemberek által készített katonai felmérés térképe alapján is beazonosítható a verset ihlető környezet, a költeményben bemutatott nagyari táj, a Tisza túlpartján működő malom, a torkolattól látható tarpai templom tornya. Ha az nem igaz is, hogy a vers a „Petőfi-fa” tövében készült, de az bizonyos, hogy Petőfi Sándor ugyanazt látta, amit most mi is.

Mi ezúttal kihagyjuk Panyolát, ott pedig a panyolai szilvóriumot, de aki szereti a különlegesen finom pálinkát, ejtse útba mindenképp.

A hétfő reggel nagy izgalomban telik: a gyerekek locsolkodni indulnak. Csengerben még él ez a húsvéti hagyomány. A lányok és a nők finom ételekkel, festett tojással várják a locsolókat, akik derekasan esznek és isznak reggeltől estig. Benedek Zsófihoz készült nagyon, Boldizsár pedig Annához rohan. Boldi elzárkózik mindenféle versmondástól, Benedek azonban magabiztosan kivágja: Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni?