A bankban feltette a lyukas zoknis lábát az asztalra, aztán megcsinálta a rétest, amelynek Budapesten nincs párja

2017. november 7. 22:20 - szerző: Pungor András

Strudel Hugó néven nyitott rétesezőt Nagy András világcsavargó újságíró a Kertész és a Wesselényi utca sarkán. Ott, ahol hajdan egy nélkülöző futurista festő élt, ahol a föld alatt titkos alagút fut a Blaha felé. Kis üzletében amerikai turisták, helyi polgárok kóstolgatják az ingyen rétesvégeket, vagy vesznek a hagyományos rétesekből meg a dijoni mustárral, spenóttal, brokkolival megbolondított különlegességekből. Nagy András nem csak újságíró, pék és rétesboltos. Egyesületével olyan filmeket készít, amelyek nemcsak bemutatnak egy társadalmi problémát, de arra megoldásokat is keresnek.

A tökös-mákos rétesük isteni! Tele szájjal eddig jutok a felismerésben, amikor egy nyugdíjas hölgy lép be a Strudel Hugóba az unokájával. Az iskolás Máté azt mondja, ő a meggyes-csokisra esküszik, a Bihar együttesben táncol, itt, a közeli iskolában van a próba, mamájával, Szakonyi Tibornéval mindig betérnek. Alig egy hete nyílt az üzlet, de már törzsvendégnek számítanak. Nincsenek egyedül: egy rövidnadrágos, fiatal angol férfi minden reggel nyolc óra három perckor érkezik, és folyton almás rétest rendel. Közben most éppen amerikaiak csettintgetnek a sarokban. Egyikük a pultra tett kosárkából csipeget, a rétesvégeket oda gyűjtik, ingyen van, bárki vehet belőle.

Festmény lóg a falon, Scheiber Hugó futurista művész munkája, de csak másolat. A pulton, a pénztárgép mellett fekszik a festő életéről szóló album. A művész itt lakott a Wesselényi és a Kertész utca sarkán álló bérházban, a másodikon. A húszas években még a híres berlini Der Sturm galériában is kiállították a műveit, de Angliában, Olaszországban és Amerikában is felfigyeltek rá. A kopasz, több mint százkilós embernek, ha tellett rá, folyton szivar lógott a szájában, és eljárt a közeli Fészek klubba. Sokat nélkülözött, a nővérei tartották el. Több kis üzlet működött a házban, Scheiber fizetésnapon

egy tucat tojás áráért árulta a munkásoknak ma már milliós értékű képeit.

Ha a gondtalanságról kérdezték, állítólag azt válaszolta, „egyszer két hétig nem voltak gondjaim”. Nővérei művirágkészítő műhelye pont abban a helyiségben volt, ahol most a finom rétesek készülnek. Nagy András, a rétesező tulajdonosa azt olvasta Scheiberről, ha megérezte a babfőzelék illatát, hihetetlen sebességgel, két kézzel festett, csak hogy nekiláthasson az ebédnek.

– Előtte is tisztelgünk azzal, hogy Strudel (németül: rétes) Hugónak hívjuk a boltunkat – magyarázza. De nem ez az egyetlen érdekesség a házban: a tulaj mutat egy befalazott ajtót a hátsó helyiségben. Azt mondja, a fal mögött, az udvar alatt egy alagút indul a Blaha felé. Hogy mi volt a funkciója? Régen itt húzódott a gettó határa, talán csempészésre használták, de nem tud róla biztosat. A Múlt és Jövő folyóiratban, ha az alagútról nem is, de az üzletről találunk adatot: valóban a rétesező mellett húzódott a gettó fala, a bolthelyiségben volt a nyilasok és a rendőrök pihenőhelye.

Nagy András újságíró, az amerikai AP munkatársa korábban számos hazai tévénél, internetes portálnál, papírújságnál dolgozott. Rendszeresen összefutottunk tüntetéseken, rendezvényeken. Hol videokamerával, operatőrként, hol riporterként tudósított. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy rétesezőben találkozunk újra, amely ráadásul az övé.

Polgári családban nőtt fel, apja villamosmérnök, anyja gyógytornász, ő közgazdászdiplomát szerzett, Tatabányán járt iskolába, tanult Amszterdamban, aztán egy bankban kezdett dolgozni, középvezetői státusban. Nem volt neki való a meló, hamar kirúgatta magát, kollégáitól egy pár zoknit és egy ébresztőórát kapott búcsúzóul: az előbbit azért, mert folyton levetette a cipőjét, és lyukas zoknis lábát feltette az asztalra, utóbbit meg azért, mert mindig elkésett. Később szövegíró lett egy cégnél, de azt is elunta, egy nap a kávéját otthagyta a számítógép mellett, és elment ebédelni. Hosszúra nyúlt a távollét, felhívták, mikor jön. Ő csak annyit mondott, nem megy vissza többé.

Az MTI-nél újságírókat kerestek, vett egy üveg ajándék bort, és bement a Naphegy téri épületbe. Mivel a gazdasághoz valamennyire értett, a gazdasági szerkesztőség vezetőjénél jelentkezett be. Hat hónapig dolgozhatott ingyen, mire státusba vették. Persze nem maradt ott. Jött az RTL Klub Fókusz című műsora, aztán a Híradó. Innen is továbbállt. Kitalálta, hogy elutazik Japánba szerencsét próbálni. Vendéginvitáló, aztán pultos lett. Feketemunka volt, de jó pénz. Aztán két hetet a Fidzsi-szigeteken is töltött, elköltötte megtakarított pénze javát. Utána Új-Zélandra utazott, szőlőültetvényeken dolgozott. Szegény volt, de feltalálta magát.

– Aucklandben megismerkedtem egy argentin csajjal, aki adott nekem egy mesterkulcsot, ami az egyik hostel összes ajtaját nyitotta. Egy koreai boltosnál tartottam a hátizsákomat, minden este kivettem belőle a tiszta ruhát, belopóztam a hostelbe, és ledőltem az egyik üres ágyra. Ennivalóra se volt pénzem, így a Mekiben a maradékokat ettem.

Aztán kapott egy jó ajánlatot, hívták, jöjjön vissza Japánba, üzletvezető lehet az egyik bárban. Visszautazott, de nem jött be a munka, ismét vendégeket kellett invitálnia az utcán ácsorogva. Két hónapig bírta, aztán hazajött Magyarországra. Dolgozott az ATV-ben Egyenes beszédnek és az MTV-ben A szólás szabadsága című műsornak. 2011-ben rúgták ki a köztévétől, aztán visszafoglalkoztatták: a Zöld tea című környezetvédelmi műsort vezette. Közben munka mellett tanult a CEU-n, környezetvédelem és politika szakon. Megfordult a Népszabadságnál, a 24.hu-nál is. Most éppen az AP-nél dolgozik, videotudósításokat készít.

– Ez független cég. Nem kell elvtelen kompromisszumokat kötni, mint sok más hazai médiumnál. Eltorzult a magyar médiavilág. Bár biztosnak tűnik a helyem, azon gondolkodtam, kell még egy munka, amiből a megélhetésre valót előteremtem – mondja.

Egyszer rétesfesztiválon járt a barátnőjével, amikor rájött, ezt akarja csinálni.

– Elvégeztem az OKJ-s pékképzést. A megtakarított pénzemet ebbe az önkormányzati helyiségbe fektettem.

A pultot mester csinálta, de a többi berendezési tárgyat a Jófogás.hu-n vette. Hajnali ötkor kezd a rétesezőben, és csak utána indul forgatni, aztán rohan vissza. Van egy pék váltótársa.

– Mészáros Zsolti ötlete volt, hogy a hagyományos rétesek mellé készítsünk különlegeseket is.

A tökös-mákos, meggyes-túrós, barackos-túrós, mákos, almás mellé így felkerült az étlapra a hosszú nevű dijoni mustáros-baconos-újhagymás-krémsajt rétes, valamint a juhtúrós-kolbászos-póréhagymás, meg a spenótos-tojásos és a párolt lila káposztás finomság is.

Barátnőjével, Megyes Melinda színésznővel, aki a boltban is sokat segít, rengeteget kutattak, hogy kié lehet a legjobb rétestésztarecept Magyarországon, míg végül rátaláltak egy Hatvan melletti faluból származó idős asszonyra, aki elárulta nekik a titkát.

A nyitás óta Nagy Andrásból afféle local hero lett. Megállítják az utcán, gratulálnak neki, milyen finom a rétese. A közelben nincs konkurenciája.

– Van néhány rétesező a városban, de jól megférünk egymással – mosolyog.

Nagy András nem akar terjeszkedni, azt mondja, pont elég neki a Kertész utcai Strudel Hugó, az újságírás, na meg az egyesülete, az Északi Támpont. A civil csapat társadalmi célú kommunikációval foglalkozik. Olyan filmeket készítenek, amelyek nemcsak egy adott társadalmi problémát mutatnak be, hanem megoldást is keresnek rá. Számos díjat kaptak már, legutóbb a Bujtor István-filmfesztivál fődíját, de többször elnyerték a Hégető Honorka-díjat is. Forgattak munkásszállón, családok átmeneti otthonában élő gyerekekkel, de gyártanak ismeretterjesztő filmeket is például arról, hogy

miért dobunk annyi élelmiszert a kukába, mit lehetne tenni azért, hogy a szemétben kikötő élelem mennyisége fejenként évi 40-50 kilóval csökkenjen vagy azokhoz jusson el, akik rászorulók.

Van dolga hát elég. De Nagy András nyughatatlan, mostanában például az jár a fejében, hogy céklás rétest is kellene sütni. A brokkolis-sajtkrémes mellett annak is mennyei lehet az íze.