Vélemény

Csizmadia Ervin: A társadalom fontossága

Nemcsak a politikusoknak kell rendelkezniük valamiféle társadalomképpel, de nekünk, elemzőknek is. A „pártológia” nevű – és sajnos mindannyiunk által művelt – műfaj majdhogynem leszoktat bennünket arról, hogy a világról a társadalom felől nézve is gondolkodjunk. Ezért olykor erőnek erejével is vissza kell tuszkolnunk magunkat abba az állapotba, amikor igenis rákérdezünk, milyen társadalmat szeretnénk, milyen az a társadalmi állapot, amelyet üdvösnek tartunk.

Európa nem attól lett Európa, hogy pusztán egyéni erőfeszítések történtek benne. Társadalmi, a társadalmakon belüli és a társadalmak közötti kötelékek tették naggyá. Mint például a jóléti államokat a második világháború után, amikor az egyéni boldogulás mellett a modernizáció fontos tényezője volt a társadalmak és a közösségek egységesülése is. Amint a jóléti államok lendülete kifulladt, a bennük rejlő közösségépítő erő is nagymértékben csökkent. De ahogy a jóléti korszak sem volt örök, úgy az azt követő neoliberális éra sem. S most megint új korszak körvonalazódik, amelynek egyik fontos kihívása a válaszok keresése a társadalmak bomlására, dezintegrációjára.

Forrás: Zyncro Blog

A mai társadalmak felbomlóban vannak ugyanis. Az a fajta társadalmi összetartó erő, kohézió, amely természetes volt az ötvenes és a nyolcvanas évek között, ma már csak foltokban létezik. Tovább fokozza a mai társadalmak bomlását a migrációs válság. Érteni véljük persze, hogy a migráció témája bizonyos értelemben nagy lehetőség is, hogy a bomló társadalmak újra ráirányítsák saját figyelmüket a régi kötelékek meglazulására és arra, hogy valamiféle új társadalmi összetartó erőt kell teremteni.

Csakhogy az elmúlt években az új integrációra, egységesülésre tett kísérletek szemérmesek és alig szólnak a lényegről, arról pedig egyáltalán nem, hogy itt egy hosszabb folyamat mai állomásáról van szó. Mára a legtöbb országban megkoptak a korábbi egység vívmányai; az oktatásra mindenütt panaszkodnak, az állampolgári nevelést pedig sokan fölöslegesnek is tekintik.

Éppen ezért kell a kérdéseket nagyon provokatívan feltennünk: a mai „túlglobalizált” világ tud-e egyáltalán kezdeni valamit azzal a fogalommal, hogy társadalom? Van-e szükség valamiféle egységes társadalmi környezetre ahhoz, hogy az országok boldoguljanak? Régebben az egyes országok kiemelkedő teljesítménye mögött ott volt országuk védjegye. Manapság? Vajon van-e olyan, hogy országteljesítmény? Vagy egyének, kis csoportok, globális vállalatok és globális elitek teljesítményéről beszélhetünk csak?

Mindezek a kérdések megkerülhetetlenné teszik, hogy a társadalomról gondolkodjunk. Voltaképpen mit is jelent ez a fogalom számunkra? Rejlik-e még a társadalom szóban valami fejlődést serkentő erő? Avagy a társadalom nem több, mint bizonyos földrajzi területen élő emberek összessége?

Bármi is a válaszunk, a probléma nem válik idejétmúlttá. Ma azonban már nem elsősorban egy országot vagy nemzetet jellemezhetünk az egységesülés vagy az összetartó erő szempontjából, hanem szűkebb csoportokat, olykor hálózatokat. S ki tagadná, hogy például egy politikai vagy társadalmi hálózat hatékonyságát éppen belső integráltsága, kohéziója adja?

Az újonnan egységesült közösségek persze könnyedén lehetnek „új egyenlőtlenség” forrásai. Hiszen ha vannak hatékonyan működő, erős belső összetartó erővel rendelkező közösségek, akkor ezek legyűrik azokat, amelyek ilyenekkel nem rendelkeznek. S tán épp ez az új egyenlőtlenség korunk egyik legégetőbb kihívása. Mert a demokrácia szép ígéretei­­vel szemben, hogy mindenkinek egyenlő jogokat biztosít, nem biztosít egyenlő lehetőségeket. Mert olyan kor jön, melyben bizonyos társadalmi mikrocsoportok egységesülnek, miközben más csoportok teljesen lecsúsznak. A társadalomban újonnan kialakul egyfajta arisztokrácia és egyfajta plebs. Az előbbibe azok tartoznak, akik jó nyelvtudással, pompás nemzetközi hálózati kapcsolatokkal rendelkeznek, akik bírják a versenyt és bírják a strapát. A másikba azok, akik egyszerűen csak a „nép fiai”. Messze nem csak arról van tehát szó, hogy a politikai elit és a nép között nyílik az olló. Nyílik az a társadalom fentje és lentje között is.

Nekünk, elemzőknek azért kell a „pártológián” túlterjeszkednünk, mert az egyes társadalmak mintázata és a demokrácia jellege között legalább olyan szoros összefüggés van, mint a pártok mintázata és a demokráciák jellege között. Sokkal többet kell foglalkoznunk a társadalommal, de ez így nem pontos. A társadalmi integrációval és kohézióval. Amíg nem értjük e két fogalom mozgását és dinamikáját az elmúlt hetven évben, nincs esélyünk arra, hogy a demokrácia minőségét magasabbra emeljük.