Vélemény

Ceglédi Zoltán: Templomok, tekintetek

Szerintem senkit nem kell győzködnöm, hogy akkor is menjen be a templomba, sőt templomokba, ha nem vallásgyakorló, ha nem tartozik egyik egyház hívei-tagjai közé sem. De arról talán érdemes beszélni, hogy miért jó.

Jó azért, mert ha szerencsés, akkor például egy őskeresztény katakombával indít, ahol az emberiség történelmének egyik legfontosabb, legmagasabbra nyúló, legszélesebb platánfájának egyik kis kezdeti hajszálgyökere kacskaringózott. Még csak az egyik kis kváziszektaként, szeretetet, szegénységet hirdetve, dísztelen pincében vagy egy hátsó udvarban gyűltek össze azok, akik valami másban akartak hinni. Együtt és egymásért akartak lenni. Ha pedig kifejezetten mázlista a látogató, akkor nem romjai­­ban, hanem „kiindulásként” maradt meg ez az alagsori kis terem, hogy aztán csigaházként fonja körbe egyre több, egyre nagyobb helyiség, ahogy az idő haladt előre, és a kereszténység egyre erősödött, egyre fontosabb lett, és tekeredett a kis imaszoba köré hatalmas falakkal, díszes ablakokkal, százakat leültető padsorokkal a templom.

De menjen be azért is, hogy megértse és átélje, mit jelentett, amikor azért épültek vastag és tömzsi falakkal, lőrésszerű ablakokkal, masszív ajtókkal a templomok, mert fizikai védelmet jelentettek az emberek számára. Képzeljen el egy tűzvészt vagy a településre támadó vad, barbár hordát, és azt a biztonságot, amit ilyenkor ez az erő­­dít­­mény­­templom adott. És idővel egyre többet adott. Ha díszes, kimunkált külsővel-belsővel cifrázott és cicomázott templomba jutna el, úgy nézze, hogy amit ott lát, az az adott kor tudásának és művészetének csúcsa és összegzése, legyen szó építészetről, szobrászatról, festészetről. És nyugodtan engedjen meg magának annyi profanitást, hogy amikor akciófilmekbe illő jeleneteket lát a freskókon, csata, vér, fegyverek, dráma, vagy szinte már-már pajzán módon meztelen szobrokat, akkor higgye el, hogy igen, a középkor embere jellemzően itt gyűjtötte ezeket az élményeit is. Vannak templomok, ahol a „műsor” valahol a 16-os és a 18-as karika között lenne, ha az RTL próbálkozna vele főműsoridőben.

De visszalépve az egyén szintjére: ott vannak azok a fülkék is, ott, a szélen. Ritkán talál ki teljesen újat az emberiség, igényei és megoldásai a legtöbb igazán fontos dologra már régóta jelen vannak. A ma pszichológusai sem tesznek igazán mást, mint azok az évszázadokkal ezelőtt már működő gyóntatók, akikkel rendszeresen megbeszélték a hívők a gondjaikat, legtitkosabb „bűneiket”, és így, közösen különböző módokat kerestek a jobb, mentálisan egészségesebb életre. Tényleg mondom, menjen be a templomba, üljön le az egyik padra, és próbálja felfogni, hogy szinte évezredes gyakorlata van annak, hogy egy közösség tagjai összejönnek, és az az ember, aki életét arra és csakis arra szánta, hogy ezzel a közösséggel törődjék, rendszeresen, különböző példabeszédek által buzdítja őket, hogy szeressék és segítsék egymást. Lefordítja nekik az életet. Igyekszik őket felvértezni a hétköznapok gondjai ellen, és csökkenteni félelmeiket az elkerülhetetlentől, enyhíteni a gyászt, szomorúságot, meg persze együtt megélni az örömöket. Itt fogadják be, nevezik el a közösség újonnan született tagjait, itt kötik össze életüket a szerelmesek, és ez a kerete a távozók búcsúztatásának is. Ide szép ruhában és szép lélekkel jövök. Ez a bázisa az elesettek segítésének, ez az oltalom, a nyitott kapu; a részvét és részvétel itt mindig elnyerhető. Akkor is, ha ma már ezer más válaszunk van, rengeteg modern út választható. Nem a keresztény egyház a kizárólagos birtokosa a tudásnak, nem ők a közigazgatás pillérei, a tudomány és művészet már nem ide koncentrálja aktuális legjobbjait. De attól még ez jól ki van találva, és most épp mindennek a feje egy olyan kiválóság, Ferenc pápa, aki nagyon jól érti és munkájában is érvényesíti, hogy miért mennek az emberek templomba.

Ezeket a sorokat épp Olaszországból írom. Mire megjelenik a lap, már otthon leszek. És mintha a fentiek után hirtelen homok csikorogna a fogaim között, úgy teszem ide: ott, ahol mindez most épp Bayer Zsolt bakancsának talpa meg Semjén Zsolt puskatusa alatt pépesedik.