Itthon

Felháborító szegénység: nincs kiút a nyomorból

Amióta a KSH a hazai szegénység mérésében felhagyott a létminimum-számításokkal, a kormány sikerpropagandát folytat: radikálisan sikerült csökkenteni a hazai szegénységet, a közmunkaprogrammal pedig sosem látott mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma. Más kutatások viszont azt bizonyítják: drámaian erősödik a dolgozói szegénység, s 2015-ben a társadalomnak még mindig 41,5 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a nettó bevétel nem érte el a létminimum összegét. A hazai lakhatási szegénység felszámolásában, a hajléktalanság megelőzésében rengeteget segítene a szociálisbérlakás-programok indítása. Csak Budapesten legalább hatvanezer lakás áll üresen. Lehet, hogy valójában politikai érdek a nyomor fenntartása?

Ha valaki a kényelmes, jól fűtött lakásában statisztikai adatok alapján próbál képet kapni a magyarországi szegénységről, nem sokra jut. A számokkal való bűvészkedés az „itt a piros, hol a pirosra” emlékeztet: politikai szándéktól függ, miként lehet különböző mutatókkal elrejteni a valódi szegénységet.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tavaly decemberben, a KSH felmérésére hivatkozva egyebek mellett bejelentette: „2,5 millióval nőtt nálunk azoknak a száma, akik 60-70 ezer forintos váratlan kiadást fedezni tudnának.” Annak, aki ebben az országban él, nem könnyű ezt elhinnie. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető politológusa pedig állítja: ezt az adatot semmilyen más felmérés nem igazolja.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A KSH szerint a legalsóbb rétegek jövedelme nőtt leginkább 2015-ben. Csakhogy a szegénységi mutatóik azóta javulnak látványosan, amióta – éppen 2015-ben – leálltak a létminimum-számításokkal. A módszer alapja egy képzeletbeli élelmiszerkosár, és azt nézik, mennyi és milyen élelmiszereket kell fogyasztanunk a mindennapi létfenntartáshoz. A KSH korábban – az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásait figyelembe véve – úgy számolt: könnyű fizikai munkát végző felnőttnek naponta átlagosan 2800 kalóriára van szüksége. Majd a KSH önkényesen úgy döntött: elég lesz neki 1800 kalória is. „Amit a statisztikai hivatal képvisel, embertelen és botrányos” – mondta ezzel kapcsolatban lapunknak Ferge Zsuzsa szociológusprofesszor tavaly augusztusban.

Berlin: korlátozott lakbér

Magyarországon a lakásbérlés szabályozatlan. Sokan szerződés nélkül adnak ki szobát vagy lakást, s ez a bérlőnek és bérbeadónak is kockázatos. Hegedűs József közgazdász, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, Berlinben 2015-ben bevezették a lakbér emelésének korlátozását.

– Egy éven belül nem lehet tíz százaléknál többel emelni a lakbért. Így akarják elérni, hogy hosszú távon is kiszámítható legyen a lakásbérlés. Hasonló szabályozást vezettek be Hamburgban is.

Nyugat-Európában a hetvenes évek óta épül és gyarapodik a szociálisbérlakás-szektor. A nemrég megválasztott új londoni polgármester, a pakisztáni származású Sadiq Khan a beiktatása után azonnal harcot hirdetett a hajléktalanság ellen és szociálisbérlakás-programot indított. Hegedűs József említi, hogy Franciaországban önkormányzatok és nonprofit cégek közösen alakítanak ki lakásvállalatokat, amelyek a piacinál jóval olcsóbban adnak bérbe lakásokat. Ehhez mindenütt állami támogatás és stabil szociális ellátórendszer szükséges. Hasonló szociálislakásvállalat-projektet dolgozott ki a Városkutatás Kft. szakmai szervezetek bevonásával.

– Az Emmi szakmai kollégiumában próbáltuk terjeszteni az elgondolásainkat. A program fél év múlva bevezethető lenne, de úgy látjuk, a döntéshozók számára periférikus ügy a lakhatási szegénység megoldása.

 

A KSH végül befejezte a létminimum-számításokat. A Policy Agenda azonban úgy vélte: kár veszni hagyni ezt a módszert. Az ő felméréseik szerint 2015-ben a társadalom 41,5 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a nettó bevétel nem érte el a létminimum összegét. Öt éve ez az arány még 37 százalék volt, tehát azóta is nőtt a hazai szegénység. A 18 év alatti gyermeket nevelő háztartások 58 százaléka tengődik létminimum alatt, de ahol egy szülő nevel egy vagy több gyereket, ott a létminimum alatt élők aránya 75 százalék.

– Egy átlagos felnőtt létminimuma havi 88 ezer forint volt 2015-ben – jegyzi meg Kiss Ambrus.
A kormány sikerként hirdeti a közfoglalkoztatás eredményeit is, miszerint tavaly a munkanélküliséget már öt százalékra sikerült leszorítani. Igaz, a foglalkoztatottak közé számolják a külföldön munkát vállaló magyarokat is. (A statisztika szerint az számít foglalkoztatottnak, aki „az adott héten legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végzett”.)

Napi nyolcórás közmunkával tavaly havi nettó 53 ezer forintot lehetett keresni. Ez kétségtelenül több, mint korábban a munkanélküli-segély összege volt. De tegyük hozzá, közmunkát nem tudnak mindenkinek egész évre biztosítani. Az „üres” hónapokra pedig csak a megalázóan kevés, 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás jár.

– Vagy az se, ha a családban van másik, minimális jövedelemmel rendelkező kereső – teszi hozzá Kiss Ambrus.

A társadalom életszínvonaláról sokat elárulnak a lakhatási körülmények is. A rezsicsökkentés sokaknak tényleg némi könnyebbséget jelent. De a javulás Misetics Bálint szociológus szerint csekély és viszonylagos:

– A változás mindössze annyi, hogy míg korábban több mint egymillióan éltek olyan háztartásban, ahol nem tudtak megfelelően fűteni, most csaknem egymillióan élnek ugyanígy. Ugyanakkor ez az érték még mindig sokkal magasabb, mint például Szlovákiában, Csehországban vagy Szlovéniában. Hiába csökkentették nálunk a rezsit: az elmúlt 15 évben két és félszeresére nőtt a kilakoltatások száma az önkormányzati lakásokból. 2015-ben – a téli hónapok kivételével – átlagosan naponta négy ilyen kilakoltatás volt az országban – állítja Misetics.

 

A minisztériumok hallgatnak

A 168 Óra e-mailben fordult az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságához és a Miniszterelnökséghez is. Azt kérdeztük: mikor és hogyan kívánják átalakítani a közmunka rendszerét, mennyi pénz van rá, illetve mi lesz azokkal a közmunkásokkal, akik az átképzésük után sem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni? A kormány tervez-e a közeljövőben országos bérlakásprogramot indítani? A Miniszterelnökség jelezte: levelünket továbbították a Belügyminisztériumba. Sem onnan, sem az Emmitől nem kaptunk választ.

 

Minél szegényebb valaki, annál kevésbé segített rajta a rezsicsökkentés. Misetics Bálint azt mondja: ha a lakosságot jövedelem szempontjából tíz részre osztjuk, akkor alulról felfelé haladva egyre nagyobb arányú a gáz- vagy távfűtés használata, miközben a legszegényebbek többsége főleg fával fűt. A legszegényebb tíz százalék átlag évi nyolcezer forintot tudott megspórolni a rezsicsökkentéssel. A felső „tized” viszont évi 30 ezer forintot spórolt, mivel ők jóval többet fogyasztanak.

Ferge Zsuzsa perverz újraelosztásnak nevezi azt a rendszert, amely a leggazdagabbaknak nyújtja a legtöbb kedvezményt. Így működik az egész Orbán-rendszer. Az egykulcsos adó, a családi adózás vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) elő­­nyeit főleg azok élvezhetik, akiknek van munkahelyük, magasabb a jövedelmük. Például a csokot a közmunkások új lakás vásárlásához nem is vehetik igénybe.
Az alanyi jogon járó, így a legszegényebbek számára is hozzáférhető családi pótlék összegét viszont 2008 óta nem emelték.

Mindez együtt a társadalmi egyenlőtlenség drasztikus növekedéséhez vezetett. A legalsó és legfelső rétegek között nyolc-kilencszeres jövedelemkülönbség van, s ez megteremti az irigység, közöny és gyűlölködés légkörét. Nem véletlen, hogy minden boldogságkutatás szerint hazánk a világ egyik legboldogtalanabb országa. Az egyenlőtlenség egyre súlyosabb regionális szinten is.

– 2013-ban Győr járásban 78 ezer forint volt az átlag nettó jövedelem, Ózdon viszont mindössze 36 ezer forint – mondja Kiss Ambrus

A szegénység földrajzilag is koncentrálódik, gettósodik, s ezt támasztják alá az uniós felmérések is. Darvas Ágnes szociológus azt mondja: két évvel ezelőtt a 18 év alattiak 41,4 százaléka volt nálunk szegény vagy társadalmilag kirekesztett. A legelmaradottabb kistérségben azonban ez az arány 70 százalék volt. Hozzáteszi: az alacsony jövedelem itt a szolgáltatások hiányával is együtt jár. Nincs bölcsőde, jó óvoda, iskola. Rosszabb az orvosi ellátás, a gyerekjóléti szolgálat. Az egész régió leszakad.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Hogy milyen a nyomor az elmaradott térségekben, csak az tudhatja, aki ott él. Nagyvárosok ablakaiból nem látni oda. Berki Judit szociális munkás Nógrád megyében, Bátonyterenyén lakik. Környékükön a közmunka sokaknak az egyetlen megélhetési lehetőség, de ezzel nem lehet a szegénységcsapdából kikerülni.

– A családoknak nagyon sok a közműtartozásuk – mondja. – Ha közmunkához jutnak, a munkáltató két hónap után automatikusan kezdi levonni a bérük 50 százalékát a törlesztésekre. Így az embereknek annyira kevés pénzük marad, hogy alig tudnak megélni. Sok családnál kikapcsolták az áramot, gyertyával világítanak. Rettentő kevés a tüzelőfa is. A kormány elindította ugyan a szociá­­lis tűzifaprogramot, de a fa sokakhoz nem jut el időben, mert későn kezdik az osztást. A kiutalt egy-egy köbméter fa segítség ugyan a családoknak, de nem elég a fűtési szezon végéig. Jártam olyan házakban, ahol a gyerek kabátban, sapkában feküdt az ágyban, mert nem volt mivel fűteni. Sok helyen nincs vezetékes víz, közkutakról hordják a vizet télen is, amíg be nem fagy a kút is. A gyerekeket tanítás után is a helyi tanodában foglalkoztatjuk, ott uzsonnát is kaphatnak, melegben vannak. Sok szülő így csak estére fűt be, mikor a gyerekek hazaérnek.

Komjáthi Imre, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke Edelényben él. Azt mondja, a környékükön a gyermekéhezés is súlyos probléma. Főleg a három év alatti kicsiknél, akik még nem járnak óvodába.

– A szülőknek huszadika után elfogy a pénzük. A gyerekekkel cukros szörpöket itatnak, hogy csökkentsék az éhségüket. Kenyér helyett „vakaróst” adnak nekik: lisztet vízzel kevernek össze, és a tésztát a kályhán kisütik.

Komjáthi azt is hangsúlyozza: a szomszédos falvakban sok helyen nem tudják biztosítani a hétvégi vagy szünidei étkeztetést, holott a kormány azt állítja, megoldotta ezt a problémát. Fűtött helyiség sincs, ahol a gyerekeket leültethetnék ebédelni. Még ré­­gión belül is hatalmas különbségek lehetnek a tanintézetek között.

– A környékünkön egymástól másfél kilométerre van két általános iskola. Az egyik görögkatolikus, és olyan a felszereltsége, hogy bárhol Európában megirigyelhetnék. A másik, az állami iskolában viszont mintha a hetvenes években megállt volna az élet.

 

Mi lesz a közmunkásokkal?

Az Orbán-kormány eddig dicsőítette a közmunkaprogramot, mondván, ezzel jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma itthon, és jövedelmük is emelkedett. Bár kezdettől fogva látható volt: a közmunkából szinte lehetetlen a versenyszférába bekerülni. A kormány most a foglalkoztatáspolitikájában 180 fokos fordulatra készül: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az év elején bejelentette: a közmunka rendszerének átalakítását tervezik, és a kormány februárban dönt a változásokról. Például bevezetnék, hogy három éven belül csak egy évet lehessen közmunkával tölteni, a többi időt a versenyszférában kell majd ledolgozni. Ennek megvalósításához országos átképzési programokat fognak indítani.

A cél akár dicséretes is lenne, ha mindez nem ad hoc, átgondolatlanul zajlana. A közmunka átalakításának tervét a parlament szakmai bizottságaiban nem tárgyalták meg, igaz, kormányrendelet esetén ilyen tárgyalási kényszer nincs is. A döntéshozók a szociális szakmával sem konzultálnak, sőt az érdekvédelmi szervezetekkel sem. Komjáthi Imre, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke is azt mondja: semmiről nem egyeztetetett velük a kormány.

– Eddig mindent elkövetettek, hogy a rászorulókat bebetonozzák a közmunka világába. Most meg azzal jönnek, hogy az emberek nem akarnak elmenni több pénzért dolgozni. A csudát nem akarnak! Mennének ők, ha lenne hová.

A kormány a változtatásokat azzal indokolja, hogy mivel több százezer magyar külföldre ment munkát vállalni, itthon hiány támadt a munkaerőpiacon. Csakhogy külföldre főleg a diplomás vagy magasan kvalifikált szakmunkások mentek el. Hogyan pótolhatnák őket a többségében alulképzett közmunkásokkal? Nem volna szabad ezeket az embereket homogén masszaként kezelni. Valójában csak helyi szinten, egyénileg lehetne eldönteni, ki mire képes, van-e olyan munka a környéken, amit el tudna végezni. Eddig is voltak közmunkások számára átképzési programok. Nem túl sikeresek.

Berki Judit szociális munkás azt mondja, az észak-magyarországi térségben nem lett annyival több munkahely, amely ennyi közmunkást alkalmazni tudna.

– Az emberek nagyon félnek, nem tudják, mi vár rájuk. Az itteni munkaügyi központoknak sincs még információjuk. A helyiek aggódnak, miből élnek meg, ha esetleg az átképzés után sem sikerül elhelyezkedniük. Elvileg akkor ugyanis csak a foglakoztatási támogatást kaphatják, ami mindössze 22 800 forint.

Berki Judit szerint egy ilyen rendeletet csak lépésről lépésre, fokozatosan lehetne bevezetni, és nem a legszegényebb régiókkal kellene kezdeni, ahol a legtöbb és legalacsonyabb képzettségű a munkaerő.

Komjáthi Imre úgy véli, a közmunkaprogram átalakítása abszolút előkészítetlen, rapid bevezetése társadalmi katasztrófához vezetne.

Mások szerint a kormány csak félelmet akar kelteni. Mindenesetre tény, az idei költségvetésben 350 milliárd forintot terveztek közmunkára. Ezzel szemben például az oktatásra 270 milliárdot. Nem kizárt, hogy a kormány szembesült azzal: a szinte semmilyen nemzeti jövedelmet nem termelő horribilis költségű közmunkaprogram fenntarthatatlan. Csökkenteni akarják a kiadásokat akkor is, ha ezzel a legszegényebb rétegeket döntik minden eddiginél mélyebb nyomorba.

 

A kormány – ugyancsak a KSH adataira hivatkozva – hirdeti, hogy a legnagyobb mértékű javulás a gyermekszegénység területén következett be: „A 18 év alattiak körében a szegénységi arány 25 százalékról 19,9 százalékra csökkent.” Csakhogy vannak más intő társadalmi jelek, amelyek a sikerpropagandát megkérdőjelezik. Darvas Ágnes említi, tavalyi felmérések szerint több mint 4000 fővel nőtt idehaza a „sajátos nevelésű igényű” (sni) gyerekek száma az általános iskolákban. Ez jelentős, hirtelen növekedés:

– A hetvenes évek végén zajlott nálunk országos szinten az úgynevezett Budapest-vizsgálat, amely megállapította: a kisegítő iskolák tele vannak olyan, főleg roma gyerekekkel, akik nem az értelmi fogyatékosságuk, hanem a szociálisan hátrányos helyzetük miatt kerültek kisegítőkbe. Úgy tűnik, most megint ez történik. Ha ezeket a gyerekeket besorolják az sni kategóriába, kikerülhetnek az integrált oktatásból, és ez az esélyeiket súlyosan rontja.

Darvas Ágnes más aggasztó jelenségről is beszél: növekszik a szakellátásba, azaz gyermekotthonokba, nevelőszülőkhöz kerülő gyerekek száma. 2013-ban 18 674 kiskorú került ilyen helyzetbe, 2015-ben már 20 271 gyerek. Az ő esetükben a hatóság úgy döntött: családjuk nem alkalmas a nevelésükre. A gyermekjóléti törvény szerint szociális okokból egyetlen gyerekeket sem lehet elválasztani a szüleitől. A tartós szegénység viszont olyan egészségügyi, mentális problémákhoz vezethet, amelyek szétrombolják a családokat.

Fotó: Simon Márk

A kormány intézkedése most már a szegényebb rétegeket is megosztja. A minimálbért idén bruttó 127 500 forintra emelték. Ez persze jó, de kérdés: a kis- és középvállalkozások miből fogják kifizetni a megemelt bérköltségeket? Sokan elbocsátásoktól tartanak. A közmunkások jövedelme viszont csak három százalékkal emelkedett, így köztük, illetve a minimálbéresek között 22 ezer forintról 32 ezerre nőtt a bérszakadék. Ismert jelenség továbbá, hogy állami, önkormányzati intézmények azért bocsátanak el alkalmazottakat, hogy aztán az alacsonyabb közmunkabéren visszafoglalkoztassák őket.

A Policy Agenda elemzője, Kiss Ambrus úgy véli, rendkívüli mértékben nőtt nálunk a dolgozói szegénység. Míg a kormány azt sulykolta: a közmunkával „visszaadják a munka becsületét”, épp az ellenkezője történt. A közmunkás azt látja, hiába dolgozza le a nyolc óráját, mint bárki más, az ő munkája kevesebbet ér, másodosztályú állampolgár, aki nem tud a munkájával előrébb jutni. Arra pedig minimális esélye van, hogy az elsődleges munkapiacra be- vagy visszajusson.

 

A szegedi példa

Noha a magyar állam nem támogat szociálisbérlakás-prog­ra­­mo­­kat, a fővárosban és vidéken is akadnak olyan önkormányzatok, amelyek legalább megpróbálnak tenni valamit ez ügyben. Tavaly például Szegeden indult szociálisbérlakás-program. Az MSZP-s polgármester, Botka László lapunknak elmondta: náluk négyezer önkormányzati lakás van, ebből 12-13 százalék állt üresen, meglehetősen lerobbant állapotban.

– Tavaly úgy döntöttünk, hogy a városi ingatlankezelő cégünk bevételeiből elkezdjük felújítani ezeket az üres ingatlanokat és szociális bérlakásként adjuk tovább a rászorulóknak. Tavaly több mint 250 millió forintból 204 lakást újítottunk fel, az idén további kétszázat hozunk rendbe. Azok pályázhatnak szociális bérlakásra, akiknek a jövedelme havonta 37 ezer és 110 ezer forint között van – mondja Botka László.
Szegeden átlag havi 40-50 ezer forintért lehet egy kis lakást kivenni. A szociális bérlakás díja ennek az egyharmada. A rászorulók lakbértámogatást is kaphatnak az önkormányzattól.

 

Krémer Balázs szociológus szerint a közmunka is csak segélyezési forma s egyben megfélemlítési módszer: rákényszerítik a kiszolgáltatott embereket arra, hogy minden munkát elvállaljanak, különben semmit nem kapnak.

– Az nettó hazugság, hogy a Fidesz-kormány csökkentette a szegénységet. Nyolc évvel ezelőtt jóval kevesebben szorultak segélyre és sokkal kisebb volt a társadalmi egyenlőtlenség – hangsúlyozza.

Hozzáteszi: összességében az Orbán-kormány sokkal több pénzt vont ki a közszektorokból: egészségügyből, oktatásból, a szociális ellátórendszerekből, mint amennyit mondjuk a rezsicsökkentéssel vagy adókedvezményekkel visszajuttatott. Krémer Balázs szerint a Fidesz arra a közgazdasági evidenciára játszik rá, hogy az emberek sokkal jobban szeretik elkerülni a veszteségeket, mint nyerni. Magyarországon alig vannak beruházások, alacsony az ipari termelékenység, gazdaságilag süllyed az ország. A Fidesz mégis képes a szavazótáborával elhitetni, hogy milyen fontos neki az állampolgárok jóléte.

Misetics Bálint szerint a hazai szegénység: botrány. A jobboldal számára jóval fontosabbak a saját presztízsberuházásai, mint a nyomor enyhítése. Például 2015-ben megszüntettek több államilag garantált pénzbeli ellátást, köztük a lakásfenntartási és adósságkezelési szolgáltatást is, amelynek egymilliárd forint volt az éves kerete.

– Több tízezer hajléktalan ember ellátására jelenleg nyolcmilliárd forintot költenek egy évben. Ugyanakkor a Várban épülő miniszterelnöki rezidencia egyedi belsőépítészeti kialakítására most négymilliárd forintot tervez az állam, míg a Vár rekonstrukciójára kétszázmilliárdot irányoztak elő.

Misetics Bálint hangsúlyozza: a magyarországi szegénység azért is botrányos, mert mi – világviszonylatban – a gazdagabb országok közé tartozunk. Nálunk nincs olyan természeti katasztrófa, háborús helyzet sem, ami a nyomort indokolná. Az, hogy a rendszerváltás óta mégsem sikerült a szegénységet radikálisan csökkenteni, a mindenkori kormányok felelőssége. Az Orbán-kormány intézkedéseinek többsége pedig kifejezetten növelte a társadalmi egyenlőtlenséget. Misetics úgy véli: a politikai elnyomás része az is, ha az embereket szándékosan embertelen körülmények közé kényszerítik, s ezzel temérdek, egyébként elkerülhető szenvedést okoznak nekik. Ezt sem a társadalomnak, sem a döntéshozóknak nem volna szabad elfogadniuk.

Fotó: Bazánth Ivola

Úgy tűnik azonban, a hazai politikának nem érdeke az egyenlőtlenségek csökkentése. Misetics szerint a politikusok – tévesen – azt gondolják: a szegénységet csökkentő társadalompolitikai programmal nem lehet választást nyerni. A rövidlátó politika számára a szegények ügye ezért sem fontos. Ugyanakkor a nyomorgók elleni előítéletek gerjesztésével remekül lehet manipulálni a társadalmi többséget. A szegényeket sokan a romákkal azonosítják, ami a széles körben jelenlévő romaellenesség miatt szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy a szegényellenes intézkedések nem váltanak ki nagyobb közfelháborodást.

Krémer Balázs úgy véli: a nyomor fenntartásával félelemben lehet tartani az egész társadalmat. Nem véletlen, hogy az utcai közmunkások sok helyen ma is láthatósági mellényt viselnek. Hadd lássa mindenki: aki nagyon ugrál és elégedetlenkedik, könnyen ide juthat. A szociális háló hiányában nem kell manapság túl sok a teljes lecsúszáshoz.

Krémer szerint a szegények helyzetét mégsem szabad összemosni a középréteg problémáival. Noha abból is van sok:

– A magyar társadalom 80-85 százaléka folyamatosan csúszik lefelé. Bár a Fidesz azzal kampányolt, hogy a középosztályt akarja megerősíteni, a nyugat-európai szintű polgári jólétet csak a társadalom felső 10-15 százaléka élvezi. Az ő köreikbe tisztes munkával, valós piaci teljesítménnyel csak nagyon kevesek tudnak bekerülni, ellenben ismét egyre többet ér a politikai hűség és a teljes lojalitás a „keresztapához”.

 

Miért nincsenek olcsó bérlakások, ha vannak?

Az Orbán-kormány Alaptörvényében is szerepel a lakhatási jog, de ennek biztosítására csupán „törekednie” kell az államnak.

– Ez nem jelent kötelezettséget. Vagyis az Alaptörvény lehetővé teszi, hogy kisgyerekes családokat is az utcára tegyenek ki – mondja Koltai Luca, a Habitat for Humanity magyarországi szervezetének operatív igazgatója.

A társaság amerikai alapítású nemzetközi nonprofit szervezet, a világ nyolcvan országában működnek. Legfőbb céljuk a lakhatási szegénység elleni küzdelem. A Habitat csapata segítséget nyújt itthon a hajléktalanoknak, eladósodott családoknak, a szegregátumokban élőknek. Zuglói, újpesti és kőbányai önkormányzatokkal működik együtt azért, hogy legalább néhány rászoruló szociális bérlakáshoz juthasson ezekben a kerületekben. A szervezet önkéntesei segítenek a lerobbant bérlakások felújításában.

– Programjainkkal azt szeretnénk megmutatni, hogy a hajléktalanok akár 10-15, utcán töltött év után is képesek önálló, rendezett életvitelre a bérlakásokban, ugyanúgy, mint bárki más – teszi hozzá Koltai Luca.

A Város Mindenkié csoport (AVM) is az emberhez méltó lakhatásért küzd, több kilakoltatást sikerült már megakadályozniuk. Az AVM-ben is dolgozó Misetics Bálint szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy Magyarországon rendkívül kevés a szociális bérlakás. Az állami tulajdonban lévő lakások a rendszerváltás után nagyrészt önkormányzatokhoz kerültek.

– Akkor a lakásállománynak több mint húsz százaléka volt önkormányzati bérlakás. Ez mára 2,5 százalékra csökkent. De ezeknek is csak nagyjából a felét hajlandók szociális célokra bérbe adni az önkormányzatok. Gyakran inkább eladják az ingatlanjaikat, semmint a legszegényebbeknek segítsenek, mert attól tartanak, ezzel egy csomó más szociális problémát is magukra húznának.

Misetics hozzáteszi: Európában mindenütt, így nálunk is csak állami támogatással működhet országos szociális bérlakásprogram. Ám ehhez a rendszerváltás óta még egyik oldal részéről sem volt kellő politikai elszántság. Pedig olcsó szociális bérlakásokkal a hajléktalanság sok esetben megelőzhető lenne vagy kiutat jelenthetne annak, aki már hajléktalanná vált.

A hazai hajléktalanellátás fejenként havonta legfeljebb negyvenezer forintjába kerül az államnak. Ennyi pénzből egy szociális bérlakás havi költségeit is meg lehetne oldani. Azonban tény: a hajléktalanellátó rendszerben körülbelül tízezer embert szállásolnak el. Viszont szociá­­lis bérlakásokra legalább háromszázezer háztartásnak volna szüksége – magyarázza Misetics Bálint.

Vagyis a rövidlátó politikának nem igazán érdeke a hajléktalanság felszámolása. Pedig a lakhatás gondja már nem csak a szegényeket érinti. Az elmúlt években olyan mértékben mentek fel a lakásárak, lakbérek például Budapesten, hogy azt már sok pályakezdő diplomás sem tudja kifizetni. Az olcsó bérlakások hiánya a gazdasági fejlődés akadálya is. Többen azért sem tudnak más ré­­gió­­ban munkát vállalni, mert a lakhatásukat nem tudják ott megoldani, nem találnak megfizethető kiadó lakást a környéken.

A helyzet azért is bosszantó, mert akár a fővárosban is sok lakás – többségükben magáningatlan – üresen áll. A KSH 2015-ös lakásfelmérése alapján a budapesti lakások 6,5 százaléka nem lakott, ami hatvanezer lakást jelent. Ebből harmincezer lakás tartósan (egy évnél hosszabb ideje) üres. Nyugati mintára nálunk is létre lehetne hozni például olyan szociális lakásvállalatot, amely közvetítene a bérbeadó és bérlő között. A nonprofit vállalat garantálná, hogy a kiadott lakás állaga nem romlik és behajtja a lakbért, cserébe a tulajdonos kevesebb pénzt kérne, amit indokolt esetben az állam lakbértámogatással egészítene ki. Tehát egy ilyen terv megvalósításához is állami részvétel és erős szociális háló kellene.