Itthon

Bevehetetlen egyház – Iványi Gábor: Gyászolom Orbán Viktort

Ez nem fájdalomdíj, hanem az életben maradás záloga – így kommentálta kérdésünkre Iványi Gábor azt, hogy az általa vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) csaknem egymilliárd forint kártérítést ítélt meg a napokban a strasbourgi emberi jogi bíróság. Mivel a MET évek óta hiába vár arra, hogy visszakapja egyházi státusát, Iványi úgy érzi, már nem is az a fő probléma, hogy megszűnőben a vallásszabadság Magyarországon, hanem hogy célzott vallásüldözés folyik. A lelkész szerint Orbán Viktort ezen a kárhozatos úton a környezetéből csak a lelkész végzettségű Balog Zoltán állíthatná meg. Már ha előbb valaki a humánminisztert is letérítené róla.

– Örül? Mármint a csaknem egymilliárd forintnak.

– Legfeljebb óvatosan, mert amúgy illetlen is lenne annak örülni, hogy elítélték a magyar államot. Ráadásul ez nem valamiféle fájdalomdíj, hanem az egyházközösség által fenntartott intézményrendszer életben mara­dásának záloga. Az is tény, hogy 150 millióval kevesebbet ítélt meg Strasbourg, mint amennyit a magyar állam az előzetes tárgyalásokon jogos igényként elismert. Ezért is érdekes, hogy mit is akar az ítéleten a magyar állam fellebbezni. Alkotmánybírósági és nemzetközi bírósági döntés is kötelezte már a magyar kormányt, hogy adja vissza a MET 2011-ben jog­talanul elvett egyházi státusát, ám ez a mai napig nem történt meg. Egyesületként viszont csak korlátozott jogosítványokkal rendelkezhetünk. A jogszerűtlen állapot következményeit próbálja orvosolni a strasbourgi kártérítés.

– De vajon mikor fizet a magyar állam?

– Nem számítok gyors rendezésre. Amikor három évvel ezelőtt ugyanezen a jogcímen 1,2 milliárd forintos kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság, két évig húzódott a kifizetés, csak 2016 végén került a számlánkra a teljes összeg. Most sem várható, hogy sietnének, talán év végén vagy 2018 elején juthatunk hozzá a pénzhez.

– Mire költik?

– Lényegében már elköltöttük. Azt a pénzt kapjuk most vissza, amit az elmúlt években loptak ki az intézményeink működtetéséből. Áldja meg az Örökkévaló az összes beszállítónkat a türelmükért. Most végre a pénzükhöz juthatnak. Nekik köszönhetjük, hogy még nem omlott össze a rendszer és még mindig teljes kapacitással működhetünk. Szociális és oktatási intézményeket tartunk fenn, csaknem ezer alkalmazottunk van, szolgáltatásaink tizenöt-húszezer emberhez érnek el. Amióta elvették tőlünk az egyházi státust, a működőképesség fenntartása a fő célunk. Egyelőre alig futja felújításra vagy modernizálásra: tizenöt-húsz éves gépkocsikat használunk, többségük túl van a félmillió kilométeren. Olyanok vagyunk, mint Piszkos Fred hajója: mindenhol foltok, alig győzzük betömni a lyukakat, de átvészeltünk száz vihart, és nem tartunk attól, hogy elsüllyednénk.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– De hogy sikerült elkerülni eddig a csődöt?

– Isteni csodákkal.

– Bővebben?

– Tényleg csodákról van szó. Többször is álltunk már úgy, hogy nem volt pénzünk a bérek kifizetésére. Megtörtént az is, hogy váratlanul felbukkant egy magánszemély, és adományként átutalt néhány tízmillió forintot. Előfordult, hogy a legnagyobb baj kellős közepén örököltünk: egy hívünk a MET-re hagyta a vagyonát.

– Hozzá lehet szokni az állandó hadakozáshoz?

– Hozzá lehetne, ha nem lenne méltatlan és némiképp értelmetlen az egész. Az állam – ahelyett hogy teljesítené a jogos kötelezettségét – folyamatos küzdelemre késztet minket, ami rengeteg időt és forrást visz el. Amíg egyházként működhettünk, egyetlen jogtanácsos elég volt a vitás ügyek vitelére, most három jogtanácsost alkalmazunk, és szerződésben állunk egy ügyvédi irodával is. Kéttucatnyi peres ügyünk van folyamatban a magyar állammal szemben. Olyan nevetséges dolgok miatt is eljárást kellett kezdeményeznünk, hogy az adóhivatal visszaadja nekünk azt a technikai számot, amely alapján az adózók felajánlhatják a MET számára a személyi jövedelemadójuk egy százalékát. Komoly a tét, az egy százalékokból évente százmillió forint folyik be.

– Jól értem, hogy az egyházat ért erkölcsi károk, a meghurcoltatás ­miatt még nem is pereltek?

– Egyelőre nem. Eddig csak azt a kieső állami bevételt követeltük, amit fillérre pontosan meg lehetett határozni. De a hatéves lejárató kampány olyan értelemben is kárt okozott nekünk, hogy a támogatóink egy részét elbizonytalanította, azok a bevételeink is csökkentek, amelyek nem az államtól érkeznek.

– És mikor lehet a MET újra bevett egyház?

– Erre a speciális magyar megjelölésre nem tartunk igényt. Inkább maradunk bevehetetlenek. Mármint abban az értelemben, hogy nem akarunk olyan vallási közösségek közé tartozni, amelyeket a hatalom bástyái mögé vettek be. A kormánytól pusztán annyit várunk, hogy biztosítsa és tartsa tiszteletben a jogainkat. Változatlanul legális, teljes jogú, jelzők nélküli egyház kívánunk lenni.

– Egyelőre viszont a MET civil szervezet, amelyre hamarosan új törvény vonatkozik majd.

– Megalázó és elfogadhatatlan jogszabály készül, amely megpróbálja egymás ellen fordítani a civileket. A vallási tevékenységet végző egyesületeket – minket is ide sorolnának – kiemelnék, nekik nem kellene feltüntetniük, ha külföldről is kapnak támogatást. Mi minden adománnyal eddig is nyíltan elszámoltunk, a jövőben is feltüntetünk minden bevételt.

– Soros Györgyöt is?

– Őt is. Tőle is kaptunk már támogatást. Isten áldja őt érte!

– Nem fordult meg a fejében, hogy ha kevésbé aktívan politizálna – nem emelné fel a szavát a legszegényebbek, az elesettek, a menekültek érdekében –, akkor kevesebb támadás érné az egyházát?

– Hát mit jelent az, hogy aktív politizálás? Azt, hogy nyilvánosan megfogalmazom a kormányzat tevékenységét érintő kritikámat? Szerintem az is aktív politizálás, ha egy vallási közösség csöndben marad, amikor bírálnia kellene. Azok az egyházak, amelyek nem emelik fel a szavukat a romák vagy a migránsok ügyében, aktívan és kritikátlanul támogatják az Orbán-kormányt. A Biblia szerint a király bölcsességét a tanácsosok sokasága biztosítja, sőt az igazán bölcs uralkodó még az ellenségeitől is tanul. Úgy tűnik, a jelenlegi kormányfő ezt elfelejtette, és nem is igényli.

Fotó: Kovalovszky Dániel

 

Iványi Gábor

(1951) lelkész, az 1981-ben általa is alapított Magyar Evangéliumi Testvérközösség egyház vezetője.

Soha nem volt párttag, de két ciklusban, 1990–1994 és 1998–2002 között az SZDSZ frakciójában ülve országgyűlési képviselőként politizált. Részt vett a demokratikus ellenzék szervezésében, egyik alapítója a Beszélő című folyóiratnak. A nevéhez köthető szervezetek, alapítványok, egyesületek több évtizede idős-, család-, hajléktalan- és menekültellátással foglalkoznak.

Három állami kitüntetésben részesült, ezeket 2016-ban – az Orbán-kormány politikája elleni tiltakozásul – elárverezte. A befolyt 2,6 millió forintból gyerekcipőket vettek nélkülöző családoknak.

 

– Ha már szóba hozta a miniszterelnököt: valóban egyszer sem jutott eszébe, hogy a régi ismeretség okán személyes találkozót kérjen Orbán Viktortól? Hiszen ön keresztelte meg a kormányfő több gyermekét is.

– Első kormányra kerülése óta nem beszélgettünk érdemi dolgokról, ha néha összefutottunk, udvariasságból váltottunk néhány szót. Az elmúlt tizenöt évben azonban még csak nem is találkoztunk. Azért nem kezdeményezem a találkozót, mert nem én változtam meg – ő tartozik magyarázattal arról, miért indított hadjáratot ellenem és a MET ellen. Más kérdés, ha véletlenül találkoznánk, azért el kellene mondanom neki a véleményemet.

– Dühös vagy inkább szomorú ­amiatt, hogy eltávolodtak egymástól?

– Gyászolom őt, és nehezen dolgozom föl, ami történt. Pontosan emlékszem, mit gondoltam Orbán Viktorról 1989-ben. Előttem van, amint levezetett egy politikai fórumot, és én csak bámultam a frissességét, az energiáját. Romlatlan volt, bátor és tiszta beszédű. El sem tudtam volna képzelni, hogy ez az ember, aki a lobogó szabadságvágy ikonikus alakjának tűnt, két évtizeddel később porig rombolja mindazt, amiért akkor közösen küzdöttünk.

– Csak nem lepődik meg lelkészként az emberi gyarlóságon?

– Magam is esendő ember vagyok, és nem omlom össze attól, ha valaki, aki egykor közel állt hozzám, gyarló módon viselkedik. Csak nehéz mit kezdenem azzal a fájdalommal, hogy az a férfi, akit valaha sokra tartottam, megátalkodottan, két lábbal tipor mások jogain, gúnyt űz a leggyengébbekből, koncentrációs tábort épít fel a déli határon. Ha most találkoznék Orbán Viktorral, figyelmeztetném, hogy ez a kárhozat útja.

– Ezt jósolja lelkészként?

– Nem én döntök róla, a sorsa a Jóisten kezében van. A megtérésre egyébként a környezetéből Balog Zoltán lelkésznek is figyelmeztetnie kellene. Más kérdés, hogy jelenleg Balog miniszter is a kárhozat útját járja, arról előbb valakinek őt is le kéne térítenie.

– Hat éve tart ez a küzdelem az állammal. Nem fáradt bele?

– Az biztos, hogy nem használt az egészségemnek, de lélekben megújultam. Nincs bennem gyűlölet, képes vagyok örülni az élet legapróbb dolgainak is. Én alapvetően békeszerető, szemlélődő ember lennék, ám eddig még soha nem sikerült békében-nyugalomban élnem. Az ad erőt, hogy nem magamért, hanem az elesett emberekért harcolhatok. Nem hagyhatom cserben őket. Talán nem véletlen, hogy Mózes alakját szeretem a leginkább a Bibliában.

– Akinek végül nem sikerült eljutnia az ígéret földjére.

De megpillanthatta a Kánaánt. Hiszek benne, hogy van egy pontja az emberi történelemnek, amikor megnyugszanak a dolgok. Meg vagyok győződve erről, még ha azt már nem érem is meg.