Itthon

Bedőlt a cége a vállalkozónak, akivel a kormány az erősődő Magyarországot reklámozza

Tizenegy végrehajtás van annak a férfinak a bedőlt cégén, aki a kormány éppen aktuális, „Magyarország erősödik” feliratú plakátján mosolyog – tuda meg a 444.hu.

A lap egyik olvasója felismerte a reklámon látható  férfit, aki egy vidéki bútorkereskedéssel foglalkozó céget vitt. A vállalkozáson 11 végrehajtás van – írja a 444.hu.  A lap szerint az adóhivatal 2012-ben kezdte követelni a be nem fizetett adót, de vannak végrehajtások 2013-ból és 2014-ből is.

A 444.hu elérte a vállalkozót, aki elismerte, hogy valóban ő szerpel a reklámfotókon. Mind mondta,  jelentkezett a reklámlehetőségre, és őt választották ki. Titoktartási nyilatkozatot is aláírattak vele, így részleteket nem árulhatott el.

A férfi azt is elismerte, hogy valóban bedőlt a korábbi cége, körbetartozások miatt. Hozzátette, hogy ő nem csaló, tisztességesen igyekezett lezárni cégei ügyeit, ami már 4-5 éve nem működik, azóta másik, családi vállalkozást vezet, azzal minden rendben.