Pénz

Az MKB is beszállt a letelepedésikötvény-biznisz hajrájába

A kötvényprogram lezárása előtti hónapokban látványosan felpörgött a magyar letelepedési kötvények forgalmazása, még az MKB is beszállt egy hiteltermékkel – írja az Index.

A letelepedési kötvényeket utoljára 2017. március 31-ig lehetett igényelni, ennek ellenére még ezekben a napokban is izzik a program, mert a jelentkezőknek a zárástól még legalább 45 napjuk van kifizetni a kötvények háromszázezer eurós ellenértékét.

Ráadásul, ha önhibájukon kívül csúszik a dokumentumok ellenőrzése, akkor még ki is tolódhat ez az időszak, de maximum 75 nap áll az igénylők rendelkezésére a hiányzó dokumentumok beadására. Az MKB Bank ebben a végső fázisban látott üzleti lehetőséget – tudta meg az Index. A lap információi szerint az MKB mintegy három hónapnyi előkészítés után több hazai partner bevonásával egy összetett hitelterméket dolgozott ki.

Ezzel a javarészt kínai érdeklődőknek nem kell a kötvények teljes ellenértékét, azaz háromszázezer eurót azonnal előteremteniük, hanem elegendő százhúsz-százötvenezer euró saját erő, a többit pedig pénzügyi szolgáltató cégek adják össze, amennyiben azt az ügyfél igényli. A méretes érdeklődéshez azonban a pénzügyi szolgáltató cégeknek már nem lenne elegendő forrásuk, így őket az MKB refinanszírozza – írja az Index.

A lap forrásai szerint a több száz ügyletből és az ügyfelenkénti 165-180 ezer euró kölcsönből számolva a hitelkihelyezés meghaladhatja a százmillió eurós (31 milliárd forintos) nagyságrendet is, de volt olyan forrás, aki a kétszázmillió eurót (62 milliárd forintot) is reális célként emlegette.